Az AI keresztapja távozik Google-től, hogy figyelmeztesse a társadalmat

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.05.02 | Tech | Olvasási idő: 4 perc
Az AI keresztapja távozik Google-től, hogy figyelmeztesse a társadalmat

Geoffrey Hinton, akire a mesterséges intelligencia keresztapjaként szoktak hivatkozni, 45 évvel ezelőtt doktorált a mesterséges intelligencia területén és a mai napig az AI egyik legelismertebb szakértőjének tartják.

Hinton az elmúlt évtizedben a Google-nél dolgozott, most viszont bejelentette távozását az internetes óriáscégtől azért, hogy figyelmeztethesse a világot a mesterséges intelligencia lehetséges veszélyeire, amely szerinte hamarabb jön, mint azt korábban gondolta – mondta el a The New York Times kérdésére.

„Azt hittem, 30-50 év, vagy még tovább tart” – mondta Hinton a hétfőn megjelent interjúban. – Nyilvánvalóan már nem ezt gondolom”.

Hinton, akinek mérnöki áttöréseit 2018-ban Turing-díjjal ismerték el elárulta, hogy némileg megbánta élete munkáját. Az interjúban említette a mesterséges intelligencia rövid távú kockázatait, valamint az átlagember számára valósnak tűnő hamis fotók, videók és szövegek terjedésének veszélyeit is.

„Most úgy gondolom, hogy az általunk létrehozott digitális intelligenciák nagyon különböznek a biológiai intelligenciáktól” – mondta Hinton, aki még a Google elhagyása előtt riadót fújt.

A CBS Newsnak adott interjújában, amelyet márciusban sugároztak, Hintont arról kérdezték, hogy szerinte „van-e esély arra, hogy a mesterséges intelligencia csak úgy kiirtja az emberiséget”. Azt válaszolta: „Ez nem elképzelhetetlen. Ennyit tudok mondani.”

Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója nyilvánosan is figyelmeztetett a mesterséges intelligencia kockázataira.

A múlt hónapban úgy fogalmazott, hogy a társadalom nincs felkészülve arra, ami jön. Ugyanakkor a Google is bemutatta saját termékeit, mint például az öntanuló robotokat és a Bardot, a ChatGPT versenytársát.

Arra a kérdésre azonban, hogy „a változás üteme meghaladhatja-e az alkalmazkodási képességünket”, Pichai alábecsülte a kockázatot. „Nem hiszem. Mi egy végtelenül alkalmazkodó faj vagyunk” – mondta.

A CNBC által megtekintett belső dokumentum szerint az elmúlt évben Hinton csökkentette a Google-nál töltött idejét. 2022 márciusában a teljes munkaidő 20%-ára, nem sokkal később pedig egy új csapathoz rendelték a Google Brain egységén belül.

Hinton távozása komoly veszteség a Google Brain számára, amely a vállalat mesterséges intelligenciával kapcsolatos munkájának nagy része mögött áll. Néhány évvel ezelőtt a Google állítólag 44 millió dollárt költött egy Hinton és két tanítványa által 2012-ben alapított cég megvásárlására.

Kutatócsoportja jelentős áttörést ért el, amely felgyorsította a beszédfelismerést és az objektumok osztályozását. Technológiájuk segítene új módszereket kialakítani a mesterséges intelligencia használatában, beleértve a ChatGPT-t és a Bardot is.

A Google csapatokat gyűjtött össze a vállalaton belül, hogy a Bard technológiáját és a gépi tanulást több termékbe és szolgáltatásba integrálja. A múlt hónapban a vállalat bejelentette, hogy összevonja a Braint a DeepMinddel, hogy „jelentősen felgyorsítsák a mesterséges intelligencia fejlődését”.

A Times szerint Hinton azt mondta, hogy azért mondott fel a Google-nál, hogy szabadon beszélhessen az AI kockázatairól. „Vigasztalom magam a szokásos kifogással: ha én nem tettem volna, valaki más megtette volna” – mondta.

„Azért hagytam el a vállalatot, hogy beszélhessek az AI veszélyeiről, anélkül, hogy belegondolnék, hogy ez milyen hatással van a Google-ra. A Google nagyon felelősségteljesen járt el” – írta Hinton hétfőn a Twitteren.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!