A Vaterán indultak, ma már saját órásboltjuk van: a 10:10 Antik Óra tulajdonosaival beszélgettünk

Miért kezd el egy 18 éves srác órákkal foglalkozni, majd bolhapiacokra járni? Hogyan lesz a Vaterán eladott órákból egy egész üzletre való? És merre tart ma az óraipar?

Aki belép a Wesselényi utca 19. szám alatt található üzletbe először színes hátizsákok, napszemüvegek és új órák közé csöppen, de ez nem szabad, hogy eltántorítsa, mert a helyiség hátsó részében lapulnak a vitrinekben a pár évtizedes Rolexektől a ’20-as évekbeli Omegákon át a legnagyobb óragyártók darabjai. A 10:10 Antik Óra tulajdonosai már akkor használt órákkal foglalkoztak, amikor nem volt ekkora divat a környezettudatos second hand, és tudatossággal, jó üzleti érzékkel és nem kevés elszántsággal az egyetem melletti extra zsebpénzt jelentő régi órákból egy sikeres vállalkozást építettek. Csörgő Zsolttal és Hegedüs Norberttel beszélgettünk.

Valószínűleg mindenkinek volt már órája az életében, mégis niche-nek számít órákkal ilyen mélységben foglalkozni, mint ahogy azt ti teszitek. Honnan ered nálatok ez az érdeklődés?

Zsolt: A 18. szülinapomra ajándékba választhattam magamnak egy órát, ezért hónapokat töltöttem azzal, hogy órásokat fárasztottam, és minden órát megnéztem. A végén egy mai szemmel annyira nem jó választásnak nevezhető Bulovát vettem az érettségi előtt. Ez 2004-ben volt. Rögtön utána kezdtem el bolhapiacokon órákat nézegetni, a második és harmadik már egy Pobeda és egy acél Poljot volt. Aztán néhány évvel később az egyetemen történt, hogy nagymamám megtalált egy régi órát, amit örökölt, egy 14 karátos arany Doxát, amit majdnem kidobott. Az ütött-kopott órát én mentettem meg és újíttattam fel, az volt az első ilyen projektem. Voltak olyan hibái, amiket szándékosa nem javíttattam ki, például össze-vissza vannak ferdülve a tokfülei, mert valaki 18-ról 16 mm-re szűkítette a szíját. A mai napig ebben járok esküvőkre. Az első órát 2008-ban adtam el, ami egy Atlantic volt. Az egyetem alatt a Vaterán kezdtem eladogatni órákat, de belefutottam abba, hogy ezek nem működnek megfelelően, így az eBay-ről felhajtottam hozzájuk alkatrészeket, szétszedtem őket, megjavítottam és szervizeltem őket.

Norbi: Osztálytársak voltunk a gimiben, így régre visszanyúlik a barátságunk. Az órás világba Zsolton keresztül csöppentem bele 2010 környékén, az első órám egy Certina DS4 volt, ami a mai napig megvan, néha lecserélem a szíját, és viselem pár napig. Mindketten közgazdászok vagyunk, így elkezdtük üzleti szintre fejleszteni a dolgot, és hivatalosan 2012-ben lettünk üzlettársak, amikor megalapítottuk a céget. Ekkor készítettük az első profi képeinket. Eleinte a Vaterán és az eBay-en árultuk az órákat, de szerettünk volna egy saját weboldalt nekik, ami mellé csináltunk egy testvéroldalt is új órákkal, ebből nőtte ki magát mára a Zun Store, ami egy új órákra és dizájnra specializálódott üzlet.

Sokan foglalkoznak órákkal, árulják különböző platformokon, a tietekéhez hasonló üzletből viszont nagyon kevés van. Mi az, ami titeket egyedivé tesz?

Zsolt: A gazdasági háttér és a gondolkodásmódunk. Mi mindig is egy szervezett üzletben gondolkoztunk. Azért akartunk webshopot és boltot, hogy egy automatizált, magától is működő vállalkozás legyen ez, ami nem száz százalékban függ tőlünk, vagyis ne legyen egy tulajdonosi függőség az üzletmenetben.

Norbi: Kezdetben azért ez nem fogalmazódott meg ennyire egyértelműen, de most már kristályosodott, hogy ez mennyire fontos szempont.

Zsolt: Nem tudtuk persze 2012-ben, hogy ez miként fog megtörténni, hiszen mi is kijártunk piacokra, órákra vadásztunk, de ebbe az irányba haladtunk mindig is.

Norbi: A másik oldalról megfogva, az embereknek megbízhatóságra van szükségük, ezért szervizeljük az órákat, ezért töltjük fel a képeket, és azért adunk meg minden információt róluk a saját webshopunkban, ezért van itt a saját bolt. Az emberek látják, hogy van egy háttér mögötte, hogy ezek megbízható forrásból származó, megbízhatóan működő órák, és ez szimpatikussá teszi a számukra.

És jöjjön a nagy kérdés, honnan szerzitek be az órákat?

Zsolt: Egyes elképzelések szerint bejönnek hozzánk az emberek és mi jobbnál-jobb órákat veszünk meg tőlük fillérekért, de ez nem így működik.

Norbi: És az óráknak ritkán van története. A vásárlók sokszor kérik, hogy meséljünk az óráról – hogyan szereztük, mi a története, akár a gyártástól kezdve, de ez nehezen felkutatható, már egy tíz éves óránál is.

Zsolt: Régen úgy működött, hogy reggel kimentem a Pecsára, megvettem az órákat, és azzal tudtam dolgozni, amit ott beszereztem, vagy online vásároltam. Nyilván kialakulnak kapcsolatok egy idő után, illetve órabörzéken lehet nagyobb mennyiségben vásárolni. Órákat könnyű venni, de jó órákat már nem annyira. Amit nálunk a boltban látni, az egy szelekció. Mi egy stílusirányba akartunk elmenni, kortalanabb és ma is hordható antik órákat válogattunk össze, emellett kiemelt szempont, hogy jól le lehessen szervizelni az órákat. Vannak nagyon funky régi órák, de sok egyszerűen nem felújítható, mert korábban is készültek ugyanúgy eldobható órák, mint ma. A nagyon elvetemült, de jó minőségű dizájnokból is csak párat tartunk, mert a közönségnek alapvetően nem ez kell.

Említetted az üzlet szelekcióját, ez a ti személyes ízléseteket tükrözi, vagy inkább a kereslet befolyásolja, hogy milyen órákat tartotok a boltban?

Zsolt: Ez intuitív, és egy folyamatos fejlődés, hogyan alakul ki egy bolt közönsége és kínálata, és mi is alakulunk ezzel együtt. Doxát és Atlantic Wordmastert mindig tartunk, mert annyira jó, stabil dizájnok, akár egy Porsche 911. A kereslet ötven százaléka ismert dolgokra irányul, csak a többi megy az érdekességekre. Amikor egy árszinttel feljebb lépünk, olyankor is a klasszikusabb darabokat választjuk, a bling-bling dolgokat mi annyira nem szeretjük. Nagyrészt azokat az órákat preferáljuk, amiket magunk is szívesen felvennénk. Bár az okosok azt mondják, hogy nem lehet egyszerre gyűjteni és kereskedni ugyanazzal a dologgal, mi egy sajátos középutat választottunk. Azokat az órákat, amik nagyon érdekelnek, beszerezzük és egy-két hónapig hordjuk. Ez is egy erős motiváció, hogy tudjunk venni olyan drága órákat, amit egyébként saját pénzből nem feltétlenül engednénk meg magunknak, de cserébe pár hónapig így viseljük őket.

A régi óráknak megvan a maguk gyűjtői rétege, gondolom nektek is vannak törzsvásárlóitok.

Zsolt: A legfontosabb kereskedelmi lépcső nálunk a Facebook volt, nagyon jó időben léptünk be, és az organikusan növekvő közönség alapozta meg az egészet. Ekkor még nem volt meg a boltunk, és a rendes munkánk mellett vásárokra jártunk két évig, a legtöbbet az Antik Placc eseményein voltunk kint vasárnaponként, ezen kívül minden órát személyes találkozón adtam át. Húzós időszak volt, de öt-hat éve már mindketten csak ezzel foglalkozunk, és ennek a kezdeti időszaknak köszönhetően egy nagyon erős törzsközönség alakult ki.

Azért vannak olyanok is, akik csak rábukkannak a 10:10 Antik óra Facebook oldalára, és bejönnek nézelődni?

Norbi: Vannak kezdők, akik egyáltalán nem ismerik a használt órákat, és most szeretnének belépni ebbe a műfajba. Ők jellemzően az ötvenezer forint alatti órákat keresik, és kicsit magyarázni kell nekik arról, hogy működik, hogyan kell felhúzni, mit tud egy ilyen óra, mesélni kell a szerkezetről. Vannak a törzsvásárlók, akik azonnal lecsapnak az újdonságokra, mert tudják, hogy nálunk ez így működik, ha van egy érdekesség, az azonnal elmegy. Van még emellett egy harmadik kategóriája a vásárlóknak, ebbe azok tartoznak, akik ajándékba veszik az órát. Ők sokszor nem értenek az órákhoz, de tudják, hogy aki kapja majd, annak az jelent valamit, általában az ötven-százezer forintos kategóriából választanak, főként Omegát, Doxát vesznek ajándékba.

Az órák általában a férfiak felségterületének számítanak vagy azért vannak női vásárlóitok is?

Norbi: Épp az ajándékokból kifolyólag sokan vannak. Általában a férjük nézegeti egy ideje az órákat, ezért bejönnek és kiválasztanak egyet ajándékba. Három éve nyitottunk a női órák felé, és most szerintem jó kis választékunk van, a Doxáktól az Omegákon keresztül az IWC és Rolex órákig.

Zsolt: Az előbb említettem, hogy a kereslet ötven százalékban az ismert dolgokra irányul, a női óráknál ez sokkal magasabb, ők csak húsz százalékban visznek érdekes, vicces órát, előbb vesznek meg egy klasszikus Cartier-t. Ezen a vonalon a Cartier, Omega, Longines márkákat keresik leginkább, náluk szűkebb körből kell összerakni a kínálatot. A nők nem kimondottan gyűjtik az órákat, inkább ékszer jellegű, non-stop hordható órákat keresnek. Mi mechanikus órákkal foglalkozunk, a női kínálatban azonban sokkal több a kvarc, még a Cartier ’80-as évekbeli gyártmányaiban is nagyrészt kvarcórák voltak, míg egy férfi óravásárlónál elképzelhetetlen, hogy kvarcórát hordjon, leszámítva néhány ’70-es évekbeli különlegességet, ami általános konszenzus szerint is elfogadható.

Ahogy a legtöbb szakma, úgy az órásmesterség is eltűnőben van, sorra zárnak be a régi órásboltok. Ti érzitek ezt?

Zsolt: Volt egy időszak, amikor abszolút senkit sem érdekelt, de öt éve elkezdték újraindítani a képzéseket itthon, és sok a jelentkező. Ha világszinten megnézzük, a svájci óraipar még mindig növekszik, és ezek nagyrészt mechanikus órák, amiket öt-tíz évente le kell szervizelni, így a piac maga fog generálni egy szakembergárdát. Tíz évvel ezelőtt nem adtak el annyi órát, mint ma, ezeket pedig le kell szervizelnie majd valakinek. Sok év saját javítás után, öt-hat éve én is végzett órás vagyok.

Ha óramárka, akkor még a laikusoknak is először a Rolex neve ugrik be. Mégis, egy korábbi cikkben épp azt nyilatkoztad Zsolt, hogy a Rolex nem nagyon áll elő új modellekkel. Minek köszönhető ez a népszerűség a mai napig?

Zsolt: Náluk van egy megbízható alap, nem variálnak sokat, emiatt nem buknak bele rossz fejlesztésekbe. Ők nem akarják feltalálni a spanyolviaszt, nagyon lassú és előre megfontolt termékpolitikájuk van, miközben ők a legnagyobb bevételű óramárka. Nagyon megbízható, egységes alapokra tervezett márka, ahol nincs ötszázféle tok, ötszázféle szerkezet, egy jól átlátható termékstruktúrával rendelkeznek, és ez jól kommunikálható. Vannak hétköznapi órák, mint a Datejustok, és vannak sportórák, a Subok és ezek különböző változatai. Ezen felül vannak ékszerészeti és komolyabb óráik is persze, de nem gyártanak tourbillonokat és komplikációs órákat, hanem a földön próbálnak maradni. Régen is arról voltak híresek, hogy ha vettél egy órát tőlük, azt egész életedben nem kellett levenned, mert úszáshoz, futáshoz, öltönyhöz, mindenhez jó volt. Hétköznapi fizetésekkel mérve ugyan drága órák, de ha beleássa magát az ember, rájön, hogy annyira mégsem. Egy Rolex Datejust két-két és fél millió forintról indul, ennyiért Omegákat lehet venni, a komoly IWC-k pedig jóval drágábbak, négymillió körül vannak, rosszabb értéktartással, komplikáltabbak, és a stílusuk sem annyira jó. A Rolex-nek nincsenek a dizájn terén megosztó dolgaik. Lehet nem szeretni, de ez inkább egy póz. A nem túl funky óráknak a használt árai is sokkal jobban tartják magukat. Drágának tűnik a Rolex, de jó az ár-érték aránya, emellett egyszerű és megbízható. Ezen felül az elmúlt öt-tíz évben felerősödött a netes órás újságírás, ezeken a helyeken sokat írtak róluk, ami szintén feljebb vitte az árukat. Egyszerű választás, ha van valakinek két-három millió forintja egy új Rolexet fog venni.

Norbi: Jól van felépítve a márka, a megbízhatóságra meg a sportosságra van felhúzva, és nagyon jó helyeken jelenik meg. Nagyon sok sporteseményen hirdetnek, és ha ezt az elegáns órát hozzákötik a sporthoz, az egy jó üzenetet hordoz. Vedd fel sportolni, vedd fel az ingedhez. Az emberek összekötik olyan dolgokkal, hogy a ’30-as években elsőként ment ez az óra az Északi-sarkra, és kibírta, ahogy azt is, hogy átússzák benne a La Manche-csatornát. Tökéletes a kommunikáció a Rolex mögött, és mivel vették az órákat, ezért nem kellett változtatni a termékstruktúrán.

Zsolt: Az Omegánál a Seamaster széria, ami ’48-ban jelent meg, szinte ötévente egy teljes transzformáción esett át, a ’80-as évek 30 mm-es arany kvarcóráitól a mai Planet Oceanig minden volt már Seamaster, mert ők elhasználják a neveket. A Datejust ’47 óta ugyanaz, a Submariner az ’57-től ugyanaz, és magát a tokformát ’26 óta Oysternek hívják, ami por és vízálló. Aki nem ismeri ezt a világot, az is tudja, hogy ez a nagybetűs óramárka. Ennyi pénzből sokkal rosszabbat lehet vásárolni, ugyanakkor ha valaki beleássa magát, kisebb márkáknál sokkal jobbakat is tud venni.

A drága Rolexek, IWC-k és Longines-ok mellett rengetek orosz órátok van a húszezer forint körüli kategóriában. Ezek relevánsak tudnak lenni még ma?

Zsolt: Az oroszok sosem gyártottak nagyon rossz órát ellentétben a svájci, német, francia óraiparral, akik anno a mai divat és belépőóra kategóriát ellátták. Az oroszok mindig csak horgony-gát szerkezetes órákat gyártottak, amik máig javíthatóak, még ha a stílusuk olykor meg is kérdőjelezhető. Mivel nagyon olcsóak voltak, van egy olyan átok rajtuk, hogy nem voltak megfelelően karbantartva, emiatt sok rossz orosz óra van. Minőségben nem tenném egy belépő szintű svájci óra alá őket. A svájciak rengeteg rossz órát gyártottak, de azok ma már nem működnek, le sem lehet szervizelni ezeket bármilyen jól is néznek ki, az oroszoknál ilyen problémák nincsenek.

A múlt században rengeteg óraipari újdonság született, már ha csak a kvarcórákra gondolunk. Merre tudnak még fejlődni? Röviden, merre tart az óraipar?

Zsolt: Az egyik vonalat az anyagtechnológiai újdonságok képviselik, tokanyagokkal kezdtek el kísérletezni a gyártók. Ez minden órás szerint nagyon rossz irány, mert nem javíthatóak emiatt az órák, és nem feltétlenül tartós dolgok jönnek létre, de mutatja egy cég innovatív jellegét. Egy fontos dolog van, amihez most nyúltak hozzá sok évtizedes szünet után, ami a gyártók eltunyulása miatt volt, és ez az órák járástartaléka. Amióta létezik felhúzós óra 30-40 órákat bírnak, és csak az elmúlt pár évben kezdtek ezzel valamit, és kezdenek elmenni a 70-80 órás irányba. A ma használt legtöbb szerkezetet a ’70-es években fejlesztették, vagyis rettenetesen régiek. Utána koncentrálódott az iparág, így mindenki az ETA-tól vásárolt, rajtuk meg nem volt technológiai nyomás, és mindenki megmaradt ezen a szinten. Ma már az ETA-tól a Blancpainig foglalkoznak ezzel a fejlesztési iránnyal, a Seiko középkategóriás óráiban is már 70 órás szerkezetek lesznek, ez a kétszázezer körüli kategória. Én személy szerint ezt várom a leginkább, ez egy olyan probléma, amit eddig nem oldottak meg. Emellett tech újságírók elkezdtek az okosórákról írni, akiknek fogalmuk sincs, hogyan működik a vásárlói oldal, hogy miért vesznek az emberek órát, és ők csak az eyecandy faktort nézik. Jól néz ki a szalagcímekben, hogy az Apple Watch felborítja a svájci óraipart, clickbait célokon kívül viszont nem sok valóságtartalma van. Az olcsóbb órákat lehet ki fogják lőni az okosórák, de ezek eldobható tárgyak, egy Tissot vagy Fortis vásárlást ez nem fog helyettesíteni.

Melyik a szíveteknek leginkább kedves márka?

Zsolt: Egy-egy modell van, amit kiemelten szeretünk, és a saját kínálatunk az megpróbálja lefedni ezt. Bármennyire is elcsépelt, a Moonwatch nagy kedvenc, abból mindig van egy-két érdekesebb verzió és a Seikónak a komolyabb dolgait, például egy-két Grand Seikót tudnék kiemelni. Hiába vagyunk gyűjtői oldalon, az ár-érték arány fontos szempont nálunk. Vannak olyan modellek, amik ütik a piacon árban a többit, miközben teljesítményben is ott vannak, ezért a Sinn és a Seiko kiemelt márka nálunk régi és új változatban is.

Úgy tűnik nagyon tudatosan építek a vállalkozásotokat. Mi a következő lépés?

Zsolt: Mindig is organikusan fejlődtünk, Vaterából lett Facebook csoport, aztán a hétvégi vásárok, még munka mellett, utána csináltunk egy miniboltot, lett a webshop, most pedig már három éve megvan ez a nagyobb üzlet a Wesselényi utcában. Most ugrunk egy nagyobbat a 10:10 Antik Óra teljes webátalakításával, még több technikai bővítéssel, és szeretnénk egyre komolyabb órákkal foglalkozni, miközben megtartjuk az összes kategóriát.