Valaki megvette az Aston Martin Vanquish gyártásához szükséges know-how-t

Aston Martin Vanquish

A tranzakció részletei nem ismertek, az erre utaló jelek az Aston Martin tőzsdei bevezetését megelőzően kiadott dokumentumokban olvashatóak. Sem a vevő kiléte, sem a tervei nem ismertek, így egyelőre csak találgathatunk, hogy mihez kezd majd a megszerzett know-how-val.

Októberben került sor az Aston Martin első nyilvános részvénykibocsátására (IPO) a Londoni Értéktőzsdén, amelynek előkészítése során az autógyártó publikálta az ilyenkor megszokott és elvárt hivatalos IPO prospektust, amely 321 oldalt tett ki.

A dokumentum részletes információkat tartalmaz a brit autógyártó vállalat hátteréről, és igen részletesen listáz különböző pénzügyi tranzakciókat is. Ezek között bújik meg az a tétel, amely szerint valaki megvásárolta a kifutó Aston Martin Vanquish terveit, és a gyártásához szükséges eszközöket 26 millió amerikai dolláros áron.

A Vanquish a Virage utódaként 2001-ben bemutatott 2 ajtós modell, amelyből kupé és kabrió változatok egyaránt készültek. Az első generáció 2007-ig volt kapható, a második generáció életciklusa – egy kis szünet után – 2012-től 2018-ig tartott. Utódja a gyár modellpalettáján az Aston Martin DBS lett.

Arra nem tér ki a prospektus, hogy ki volt titokzatos vásárló, így egyelőre nem tudhatjuk, hogy hol és mikor bukkannak fel majd újra a tervek, vagy az ezek alapján készített járművek.

Találgatások szerint könnyen elképzelhető, hogy valamelyik európai egzotikus tuningcég áll az ügylet mögött, akik így lehetőséget teremthetnek maguknak arra, hogy pontosan illeszkedő, kiváló minőségű egyedi karosszéria elemeket és komplett átalakító készleteket, úgynevezett “body kit”-eket állítsanak elő a Vanquish tulajdonosok számára. Azt sem tartják kizártnak, hogy a vevő az a Kahn Design, aki a 2016-os genfi autószalonon már bemutatott egy egyedi átépítést az Aston Martin sportkocsijából Vengeance néven.

Mások ugyanakkor arra tippelnek, hogy a feltörekvő kínai autógyártók egyike, például akár a Geely is szóba kerülhet. Az ő esetükben egy ilyen felvásárlás logikus lépés lehet, ha egy GT-vel szeretnék bővíteni a kínált modellek listáját.

Az adás-vétel érdekes kiegészítője, hogy a szerződés részeként az Aston Martin Consulting 18 hónapos támogatási szerződést kötött a vásárlóval, így aki végül fel akarja használni a megvásárolt terveket és eszközöket, az közvetlenül a gyártó segítségét kérheti majd a gyártási folyamat beindításában.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!