Russell: ezek azok a pillanatok, amelyekért versenyzek

George Russell első pole pozíció Hungaroring

Boldogan értékelt a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzése után az első rajtkockát megszerző George Russell, a Mercedes versenyzője, aki úgy fogalmazott: ezek azok a pillanatok, amelyekért versenyezni kezdett.

“Az első pole pozíció megszerzése valami olyasmi, amiről minden pilóta álmodik, amiért én is minden reggel felkelek amellett, hogy egyszer világbajnok akarok lenni” – jelentette ki a 24 éves brit, aki elmondta azt is, hogy a pénteki napon komoly problémákkal küzdöttek.

“Talán az egész idény legnehezebb péntekje volt a tegnapi. Este 11-ig maradtunk itt, hogy megtaláljuk a megoldást a gondjainkra, de eléggé elveszettnek éreztük magunkat”

– nyilatkozta Russell, majd kiemelte, mindezek után 24 órával később pole pozíciós helyen végezni óriási előrelépés a csapatának.

“A gyors köröm szépen összeállt, már az első két kanyar után láttam és éreztem, hogy ez jó lehet. Egy ilyen esetben belekerülsz a ritmusba, ami hozza magával a jó eredményt” – mondta. A vasárnapi futamra vonatkozó célkitűzéseit firtató kérdésre pedig úgy válaszolt, győzni szeretne.

(Forrás és kép: MTI / Czeglédi Zsolt)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!