Michelisz Norbert: ez a szezonkezdet még az eddigieknél is izgalmasabb

Michelisz Norbert - 2022

Az egyik legismertebb magyar autóversenyző, Michelisz Norbert továbbra is a Hyundai Motorsport színeiben indul a túraautó-Világkupában (WTCR).

Zsinórban az ötödik szezont kezdi meg a BRC-csapatnál Michelisz Norbert, aki tehát a 2022-es versenyidényben is a Hyundai Motorsport pilótájaként próbál ismét emlékezetes szezont produkálni.

A tesztprogrammal induló idényben új csapattársat kapott a 37 éves magyar versenyző, a 25 éves spanyol Mikel Azcona személyében, aki az olasz veteránt, Gabriele Tarquinit váltotta.

„Nagyon örülök, hogy folytathatom a szereplést a túraautó-világkupában” – nyilatkozta a 2019-ben hyundai-osként Világkupa-elsőséget elérő Michelisz, a csapat által kiadott sajtóanyagban. ”Minden szezonkezdet nagyon izgalmas, de ez még az eddigieknél is izgalmasabb, hiszen Mikel személyében új csapattársam lesz, aki az egyik legjobb versenyző a mezőnyben. Követtem a pályafutását és élveztem minden egyes pályán megvívott csatát vele, nagyon várom, hogy együtt dolgozzunk. Tudjuk, hogy az Elantra N TCR képes a győzelemre, és már van vele egy év tapasztalatunk. Nagy csatákra számítok az idén is, és a célom, hogy már az első pillanattól kezdve versenyképesek legyünk” – fogalmazott Michelisz, aki 2010 óta szerepel a legrangosabb túraautó-sorozatban, pályafutása eddig 15 futamgyőzelmet számlál, s 55 dobogós helyezést.

Azcona nagyon büszke arra, hogy csatlakozhat a Hyundai Motorsport csapatához, ezt egy újabb nagy lépésként értékeli a pályafutásában.

„Alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát a csapattal és az új csapattársammal, hogy beülhessek az Elantra N TCR-be, és a lehető legtöbbet kihozzam belőle és magamból” – mondta az eddig három futamgyőzelmet felmutató Azcona. “Bízom benne, hogy nagyszerű eredményeket érünk el együtt” – tette hozzá.

Michelisz a blogjában beszélt új társáról.

„Azcona fiatal, még csak 25 éves, de már nagy tapasztalata van, régóta versenyez, és nemcsak a WTCR-ben, hanem több más bajnokságban is bizonyította, mennyire tehetséges. Túlzás nélkül azt gondolom, hogy a WTCR-ben a három legjobb pilóta egyike. Szóval nekem is fel kell kötnöm a gatyát, de biztos vagyok benne, hogy a versengés mindkettőnknek csak jót tesz majd. Egyébként eddig is egész jó volt a kapcsolatom Mikellel. Ugyan nem voltunk márkatársak korábban, de ennek ellenére azok közé tartozott, akikkel sokat beszélgettem, jól megtaláltuk a közös hangot, és bízom benne, csapattársakként is együtt tudunk majd működni” – árulta el a magyar pilóta.

Az előző idényben Michelisz a nyolcadik, Azcona pedig a hetedik helyen zárt a WTCR-ben, amelyet a francia Yann Ehrlacher nyert meg a belga Frédéric Vervisch és a szintén francia Jean-Karl Vernay előtt.

A csapatoknál a BCR-Hyundai a hatodik lett. A Cyan Racing Lynk & Co. nyert, megelőzve Comtoyou Team Audi Sportot és a Cyan Performance Lynk & Co-t. A magyar Zengő Motorsport két csapat a hetedik, illetve tizedik helyen zárta 2021-et.

(Kiemelt kép: FLORENT GOODEN / DPPI Media)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print