Így változik jövőre az éves útdíj-matricák ára

útdíj 2023 Magyarország

A tervezettnél kevésbé nő jövőre az éves útdíj-matricák ára, a rendszeres sztrádahasználóknak kedvez a személyautók, motorok és buszok útdíjtételeinek januártól hatályos átalakítása – jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium hétfő este.

Hangsúlyozták, hogy bár a törvényi rendelkezések automatikus inflációkövetést tennének lehetővé, a magyar vásárlók körében kelendőbb éves országos és megyei e-matricák ára mindössze öt százalékkal nő 2023 elején. A díjrendezés az európai irányelvekben rögzített szinthez arányosítja a havi és heti termékek ellenértékét.

A korábbiakban elfogadott törvénymódosítás az útdíjak automatikus, inflációkövető emelését tette lehetővé a tavalyi évtől.

Az autókra, motorokra, buszokra és utánfutókra szóló éves matricák ára ennek ellenére nem a jelenlegi fogyasztói árindex szerint, hanem csak öt százalékkal nő jövő januártól. A tizenhárom hónapon át érvényes országos jogosultságot személygépkocsikra így 49 190 forintért lehet majd megvásárolni. A megyeit pedig 5720 forintos áron – derül ki a TIM közleményáből.

Az éves díjtételekkel arányosított havi és heti e-matricaárak mostanáig elmaradtak az uniós irányelvben megengedett mértéktől. A havi autós jogosultság díja 8900 forint, a 10 napig használható hetié pedig 5500 forint lesz 2023 elejétől.

  • A tárca által közzétett táblázat szerint a személyautók éves országos úthasználat díja 49 190 forint lesz.
  • A motorok (D1M járműkategória) 10 napos országos matricája 2023 januárjától 2750 forint, a havi 4450 forint, az éves 49 190 forint lesz, a megyei matricák 5720 forintért lesznek kaphatók.
  • A buszok (B2 járműkategória) esetében a 10 napos országos matrica 17 730 forint, a havi 25 150 forint, az éves 228 ezer 850 forint, a megyei matrica 22 890 forint lesz.
  • A teherautók megtett úttal arányos rendszerében az inflációkövető emelés időpontját január elsejéről az idei évtől október közepére hozzák előre.

(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!