Chevrolet Camaro – egy 1969-es hamisítatlan izomautó

1969 Chevrolet Camaro

Azt gondolom, hogy minden igazi benzinvérű szívében van egy kis hely egy vérbeli, amerikai izomautónak.

Én sem vagyok ezzel másképp, ez pedig magyarázatot is ad egyúttal arra, miért is futott végig rajtam a libabőr, amikor megtudtam, hogy ennek a fotózásnak az alanya nem más, mint egy 1969-es Chevrolet Camaro. Ugyan nem gyári, restaurált is, de ez mit sem változtat az érzésen, helyenként pedig még modernebb és erősebb alkatrészeket is kapott.

Chevrolet Camaro

Ahogy finoman felemeltem a ponyvát, felsejlett a tűzpiros kasztni, az oldalpanelen egy 383 felirattal és egy fehér díszcsíkkal. Rögtön tudtam, hogy egy különleges anyag fog születni, a képeknek pedig az az érdekessége, hogy úgynevezett fényfestéssel készültek. Ez a technika azonban sötétben működik, így a mélygarázs automata fényérzékelője külön kihívást jelentett – ezt elegánsan rögtönözve egy kesztyűvel oldottuk meg.

Az EK Autó története egészen 2006-ra vezethető vissza – kezdi a történetet és veszi át a szót az autó tulajdonosa. Ekkor még nem volt műhelyünk, csak kereskedéssel foglalkoztunk. Régi vágyam volt, hogy legyen egy olyan autóm, ami itthon még senkinek sincs, de szervízháttér nélkül egy ilyen típusú “Frame off” felújításba nem mertem volna belevágni. Ahhoz, hogy minden egyes alkatrészt darabjaira szétszedj, hogy aztán visszakerüljön minden ismét a helyére és a végeredmény jobb legyen, mint mikor 1969-ben eredetileg beszerelték, nem csak meggyőző szakértelemmel kell rendelkezned, de kell egy nagy adag fanatizmus is hozzá. Csikó Mesterben mindez megvolt, így már csak a tökéletes példányt kellett megtalálni.

Több verzió is szóba jött – egy 1973-as Mustang Fastback 429 – egy Dodge Charger 440 RT a 70-es évekből, majd végül egy 1969-es Camaro lett a befutó, mivel a Chevy jól építhető, van hozzá minden alkatrész jó minőségben és akkor már épült nekünk Csikó Mesternél egy ’69 Firebird, ami végülis szinte ugyanaz az autó csak kicsit más dizájnnal.

2009 nyarán egy floridai kereskedésben találtam meg végül a Camaro-t. Szeptember elején érkezett Magyarországra és már az első métereket is talpon tette meg a hazafelé vezető úton. Szépen mozgott, fékezett, kanyarodott – hamar bebizonyította, hogy jó vétel volt. Még az őszi napsütésben jó néhány mérföld belekerült mire beköszöntött a zord tél.

Chevrolet Camaro - autó - Amerika

2010 elején indult a teljes szétszedés apró darabokra. Szó szerint. Amit csak lehetett, alkotó elemeire szedtünk, hogy új bevonatot kapjon legalább. Ekkor vettük észre az autó hibátlan gyári lemezeit, egy csepp rozsda sem volt a karosszériáján. Ez már önmagában is felér egy kisebb csodával, a munkálatok közben pedig az is kiderült, hogy a Camaro X11 body kódos. Tehát egy viszonylag ritkább széria, magasabb felszereltségű volt gyárilag. Történetesen Don Yenko is az X11 kódos Camaro példányokat faragta.

Chevrolet Camaro 1969

A felújítás során nem csak az eredeti állapot volt a cél, hanem az is, hogy jó pár lóerő költözzön a motortérbe. Sajnos az eredeti 350 (5.7L) blokk már utolsó méreten volt ezért további tuningolása nem volt célszerű. A megoldás egy gyárilag is erősített úgynevezett 4 csavaros alapméretes small blokk volt, ezután pedig már szabad volt az út egy kb. 450 lóerős izomatóhoz méltó motor megépítéséhez.

A cél egy olyan erőtől duzzadó motor volt, ami utcai használatban még nem lesz problémás, de megjelenésében minden tekintetében megfelel az oldtimer vizsga kötelmeinek. Ezt úgy nevezik, hogy korabeli tuning. Vagyis olyan tuning elemek beépítése, amelyek léteztek anno is, csak valószínűleg az átlagember számára elérhetetlenek voltak. Mindenből a legjobbat akartam – kompromisszum nélkül.

Chevrolet Camaro - motor

A váltója jelenleg egy M20 Muncie 4 sebességes kézi váltó melyet kőtörőnek becéznek és elpusztíthatatlanságáról híres. Hurst shifter gondoskodik a pontos váltásról és RAM heavy duty kuplung szerkezet teszi lehetővé, hogy a mindennapokban is lehessen vele autózni komfortosan.

A gyárinál jobb fékerőt egy Wilwood fék szettre bíztuk. Már eredetileg is tárcsafékes volt, de a kicsi tárcsák és az egy dugós nyereg nem barátja a mindennapos intenzív közlekedésnek. A Wilwood viszont gyárt olyan fék szettet amely befér a gyári kerekek mögé, de fékerőt is ad.

Chevrolet Camaro - átépítés

Az American Racing Torque Trust ll. felnik igazi klasszikusak. Elöl 8, hátul 9.5 colosak – sajnos ezek boltban nem kaphatóak így le kellett gyártatni őket. A futőmű igaz gyári, de minden rugó fel lett kovácsolva és Kayaba gátlókat kapott, hogy legyen úttartása.

Az autó 2012-ben lett kész de azóta is folyamatosan épül, fejlődik. Mindig van valami, amivel egy picivel még jobb lehet. Ez egy befejezhetetlen történet, egy különleges kapcsolat.

Chevrolet Camaro - final

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!