A Fisker építi a pápa új, teljesen elektromos járgányát

A pápa nem az a fajta, aki bort iszik és vizet prédikál, így zöld utat adott az új, teljesen elektromos pápai járműnek.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

hirdetés

Fisker - pápamobil

A korral haladni kell, ezt pedig a pápa is tudja, így hamarosan új szent négykerekűn fog híveihez eljutni: a Fisker nemrég jelentette be, hogy az EV startup fejleszti az első teljesen elektromos pápamobilt, miután május végén találkoztak Ferenc pápával.

A márka alapítóit, Henrik Fiskert és Dr. Geeta Gupta-Fiskert elmondásuk szerint lenyűgözte a pápa környezettudatos hozzáállása, így be is mutatták neki elképzelésüket a szent járműről.

hirdetés
hirdetés

A pápa nem az a fajta, aki bort iszik és vizet prédikál, így zöld utat adott az új, teljesen elektromos pápai járműnek.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az elektromobilitásé a jövő, és amilyen modern gondolkodású Ferenc pápa sok kérdésben, úgy a környezetvédelmet is komolyan veszi. A pápa több beszédében is szót emelt azért, hogy meg kell védenünk a bolygót a klímaváltozással szemben, ezért cselekednie kell az embereknek.

„Megihletett, hogy arról olvastam, Ferenc pápa nagyon aggódik a környezet és az éghajlatváltozás jövő generációkra gyakorolt hatása miatt”- mondta Henrik nyilatkozatában.

Fisker - pápamobil - elektromobilitás

hirdetés

Az új pápamobil a Fisker hamarosan érkező elektromos SUV-ja, az Ocean tervén alapszik.

A tetőből kinyíló üvegkupolát leszámítva a dizájn megegyezik az alapmodellel. Ez az extra azonban lehetőséget ad a pápának, hogy köszönthesse a híveit, miközben kényelemben és biztonságban van. Ha a pápa épp nem a kis kilátójában időzne, akkor is fel lehet ismerni, hogy kihez tartozik az autó, a Vatikán jelvényei is láthatóak a D-oszlopon.

Az Ocean 80 kWh akkumulátorának köszönhetően a hatótávolsága 480 kilométer, ráadásul lassú sem lesz a jármű, alig 2,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/h sebességre.

A belső teret összhangban a környezettudatos szemlélettel különböző fenntartható anyagokból fogják elkészíteni, a szőnyegeket például az óceánból kihalászott újrahasznosított műanyagból készítik majd. A mezei SUV-ban egyébként ugyanezeket a fenntartható anyagokat használják. A Fisker tervei szerint a pápamobilt jövő évben szállítják le, az Ocean modell gyártása pedig 2022. november 17-én indul.

A gyártó beszámolója szerint eddig 16 ezer foglalás érkezett a SUV-ra, amelynek ára 37 499 dollárról indul. A Fisker emellett egy prémium modellt is ajánl, aminek a hatótávolsága 560 km, az árát azonban még nem árulták el.

Nem Ferenc pápa az egyetlen, aki elektromosra vált. Joe Biden amerikai elnök is május végén beszélt arról, hogy a jövőben lehetséges, hogy a Beast nevet viselő elnöki limót elektromosra cseréli, a Fehér Ház teljes flottájával egyetemben. Jó motiváció a váltásra, hogy a teljesen elektromos Ford F-150 Lightning modellt is most leplezték le.

hirdetés
hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Előző cikk Isaac Newton jegyzeteire lehet licitálni a Christie's aukcióján
Következő cikk Íme, az első sejtelmes képek a Kia Sportage hamarosan érkező ötödik generációjáról