Arnold Schwarzenegger televíziós kémsorozatban tér vissza a képernyőre
A történet további érdekessége, hogy ez lesz Schwarzenegger első televíziós sorozatszerepe.
A történet további érdekessége, hogy ez lesz Schwarzenegger első televíziós sorozatszerepe.
Rapperként debütált a hollywoodi sztár, és még ez is jól áll neki!
70 felett sem vesztette el humorérzékét, sőt! Épp a járvány idején bontakozott ki igazán.
Arnold Schwarzenegger szerint a folyamatos kíváncsiság és az, hogy megtanulsz hallgatni elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyan használd kapcsolataid és elérd a kitűzött céljaid.
A sorozat novemberben érkezik a Netflixre Sly címmel.
A legjobb tanács, amit adhatok? Ne gondolkodj, csak csináld – árulta el Arnold Schwarzenegger, aki míg fiatalon gyakran feszegette fizikai teljesítőképessége határait, 75 évesen a súlyok helyett inkább a hatékonyságra koncentrál.
Sylvester Stallone után, akinek első sorozata, a Tulsa King tavaly debütált, Arnold Schwarzenegger az edzések mellett arra is szakított időt, hogy újra forgasson, ráadásul szintén egy sorozatban.
Sylvester Stallone után Arnold Schwarzenegger is elkészítette első sorozatát.
Ha valami nem változott az évtizedek alatt, az Schwarzenegger testépítés iránti elkötelezettsége és szenvedélye, júliusban töltötte be a 75-öt, de ma is rendszeresen oszt meg fotókat és videókat aktuális edzés rutinjáról, esze ágában sincs leállni – karácsonykor sem.
Ugyan Arnold Schwarzenegger a szintén 70-es éveiben járó Sylvester Stallonéval ellentétben már nem aktív a filmvásznon, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének még komoly célkitűzései az életben.
Ha valami nem változott az évtizedek alatt, az Schwarzenegger testépítés iránti elkötelezettsége és szenvedélye, júliusban tölti be a 75-öt, de ma is rendszeresen oszt meg fotókat és videókat aktuális edzés rutinjáról, most pedig bejelentette: nem áll szándékában, hogy leálljon.
Arnold Schwarzenegger ismét bepillantást engedett aktuális edzés rutinjába, ezúttal a közösségi média oldalán tett közzé egy képet arról, hogyan is pörgette fel magát az idei Austrian World Summit klímakonferencia előtt.