Mi lesz velünk, ha a kézírás végleg kimegy a divatból?

Ugye már az idejét sem tudod, mikor adtál fel utoljára kézzel írt képeslapot? Pedig a folyóírás – amellett, hogy csiszolja a finommotoros képességeket és serkenti az agyműködést – rengeteget elmond az emberi személyiségről, de egyedi varázsa, meghittsége és kifejező ereje miatt is közel áll a szívünkhöz.

A kézírás háttérbe szorulásának egyértelmű bizonyítéka, hogy napjainkban hanyatlanak a klasszikus postai szolgáltatások. Emlékszel még, mikor adtál fel utoljára kézzel írt képeslapot? Aligha. És sajnos nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az emberiség lassan elveszíti a kézírás képességét. Jelzésértékű, hogy az Egyesült Államok tagállamainak többségében a 8-9 éves gyermekeknek már nem tanítanak kötelező jelleggel folyóírást, helyette inkább a tízujjas gépelésre, valamint a nyomtatott betűk írására próbálják meg átszoktatni őket. A legifjabb nemzedékek esetében persze meggátolhatatlan a hagyományos kézírás elsorvadása. Ők ugyanis már három-négy esztendős koruktól fogva a legkorszerűbb okoseszközök bűvöletében élnek – magától értetődő tehát, hogy a gépírást sokkal többre értékelik, mint az írott kommunikáció hagyományos formáit.

Bernard Maisner kalligráfus ugyanakkor felhívja rá a figyelmet, hogy a manapság egyre népszerűtlenebb folyóírás „nem azt a célt szolgálja, hogy valamit a végtelenségig reprodukáljunk. Az a rendeltetése, hogy rávilágítson az írásban megnyilvánuló humanitásra, érzékenységre és sokszínűségre” – idézi a szakembert a The Guardian.

Ezt olvastad már?

Miért ábrándulnak ki ennyien a digitális nomád életmódból?

5 fontos lépés, ami elvezet a valódi megbocsátáshoz

És persze azt is érdemes hangsúlyoznunk, hogy a kézírásnak van egyfajta egyedi bája és meghittsége, amivel a 21. század új – és születőben lévő – kommunikációs válfajai nem vetekedhetnek. A korábbi kutatásokból egyébként az is kiderül, hogy a folyóírás fejleszti a finommotoros képességeket és serkenti az agyműködést. Azok tehát, akik gyakran forgatnak ceruzát vagy tollat, jobb memóriára és kézügyességre számíthatnak, sőt rendszerint könnyebben, szabatosabban is fejezik ki magukat (mind szóban, mind pedig írásban).

Egyébként nem Amerika az egyetlen ország, ahol a kézírás lassan kiszorul az iskolai oktatásból. Finnországban már 2016 óta nem tanítják a gyerekeknek a kurzív írás alapjait, de az ilyen típusú tanórák száma Svájcban is egyre csökken. A közép-európai országban a 33 százalékot is eléri azon általános iskolások aránya, akik járatlanok a kézírás fortélyaiban (ez azt jelenti, hogy küszködnek, amikor papírra kell vetniük az ábécé betűit, sőt olvasáskor sem ismerik fel a hagyományos írásjeleket).

„Ésszerűen próbáljuk meghatározni, mely képességekre van szükségük a gyerekeknek. Mindent nem taníthatunk meg nekik. Vannak dolgok, amiket egyszerűen ki kell hagynunk” – értékelte a helyzetet egy Amerikában, az észak-karolinai Greenville-ben dolgozó tanár.

A folyóírás népszerűsége másutt is leáldozóban van. A The Guardian cikke kiemeli, hogy az emberek hajdanán még saját kezű alírást, vagyis autogramot kértek az általuk körülrajongott hírességektől, ma viszont már inkább szelfiznek velük. Pedig a kézi aláírás hosszú évszázadokon át a leghitelesebb azonosítási és hitelesítési módszer volt, mivel egyedi, és nehezen hamisítható. Mostanra viszont megszületett az úgynevezett biometrikus aláírás vívmánya, mely esetében az aláírás egyedi jellemzőiből (sebesség, nyomás, dőlésszög) hoznak létre olyan adatokat, amikkel egyértelműen azonosítható az aláírás létrehozója.

Nehezen tudnánk elképzelni egy olyan világot, ahol a virtuális kommunikáció volna az emberi kapcsolattartás legfőbb – szinte egyetlen – formája. Az, hogy a kézírás „művészete” lassan kikopik a civilizációból, mégsem feltűnő folyamat, hiszen lassan, lépcsőzetesen megy végbe. Az emberek többsége már csak akkor alkalmazza a folyóírást, ha meg kell szövegeznie egy igényes kivitelű, kalligrafikus betűkkel díszített esküvői meghívót, vagy egy kiemelten fontos levelet. Sőt, a kézírás ma már tulajdonképpen az iskolai oktatók „privilégiuma”. Pedig csodálatos, gazdag múltú hagyományról van szó, melynek életben tartása nem csupán az imént már részletezett egészségügyi előnyök miatt fontos, hanem azért is, mert önmagában is szép és értékes, ha az ember képes kifejezni a gondolatait pusztán a kézfeje és az ujjai igénybevételével. És akkor még nem is szóltunk a kézírás tárgyi kellékeiről (tinta, toll, papír), melyek még inkább kézzelfoghatóvá és élményszerűvé varázsolják az egész aktust. Ez az elemi bensőségesség veszik el, amikor klaviatúrát ragadunk, vagy az okostelefonunk képernyőjén pötyögve kommunikálunk.

Ugyanakkor mégis van okunk némi optimizmusra. A 21. század gépkultuszra épülő, technokrata haladáseszménye ugyanis sosem moshatja el teljesen a múltat. Emlékezzünk csak rá: a kézírás a nyomtatás feltalálása után sem szűnt meg az egyetemes emberi kultúra részének lenni. Dőreség volna tehát azt feltételezni, hogy a szuperszámítógépek, bravúros okoskütyük és ultramodern képernyők rideg kora végleg felemészti a civilizáció egyik legnemesebb tradícióját. Mérget vehetünk rá: az írott kommunikáció régi és új formái még sokáig párhuzamosan léteznek majd. Lehet, hogy nem lesz felhőtlen ez az „együttélés”, de a változatosság gyönyörködtet, nem igaz?

Forrás: The Guardian

Borítókép: Khoiru Abdan, Unsplash