Hampuk Richárd: A holnap biztosan más lesz, mint a tegnap volt, de lesz holnapután is

“Az egyik legnagyobb vezetői erősségem, hogy tisztában vagyok a saját gyengeségeimmel” – véli Hampuk Richárd, aki vezetőként a bizalomra és a transzparenciára épít. Igaz, ez nem volt mindig így.

Hosszú utat tett meg, mire a klasszikus autokrata vezetőből 2016-ban az Év fiatal vezetőjévé választották. Részt vett az Obama kampányban, ami ugyanúgy sok mindenre megtanította, vezetőként és kommunikációs szakemberként egyaránt, mint nemrég született kisfia. Mindennél fontosabbnak tartja, hogy elhiggyük, olyan dolgokra is képesek vagyunk, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűnnek, a kreativitás ugyanis a túlélés eszköze.

Hogyan motiváld a csapatod egy bizonytalan helyzetben? Mi az egyetlen biztos dolog a mostani krízisben? Férfiként vagy vezetőként nehezebb felismerni a saját gyengeségeidet? Hampuk Richárddal, a Person Group alapító-ügyvezetőjével beszélgettünk.

Hogyan lettél a klasszikus autokrata vezetőből az Év fiatal vezetője 2016-ban?

A klasszikus autokrata vezető mintáján kívül nem volt más példa előttem, a leggyakoribb tanács pedig, amit kezdőként a tapasztalt vezetőktől kaptam az volt, hogy soha ne felejtsem el, az alkalmazottak fizetett ellenségek. Ahogy nőtt a csapatom éreztem, hogy egyre nagyobb rajtam a felelősség és azt is, hogy valami nem működik. Az embereim nem érezték jól magukat, frusztráltak, stresszesek voltak és – nem vagyok rá büszke -, de az is előfordult, hogy sírtak. Elkezdtem azzal foglalkozni, hogy mi lehet a háttérben és lassan kezdett az is kikristályosodni számomra, hogy ez a vezetési stílus hosszú távon nem vezet jó irányba.

Emlékszel még arra, hogy mi volt a végső pont?

Sosem fogom elfelejteni! Miközben a Nagykörúton mentem hazafelé, hogy lezárjam a napot, egyszerűen nem bírtam elengedni a gondolatokat. Az járt a fejemben, hogy én egy jó szándékú, jó érzésű, – megkockáztatom – sokszor érzékeny ember vagyok, aki jót szeretne csinálni a világban. Az volt az a pont, amikor rájöttem, hogy az, hogy az embereim hogyan érzik magukat az irodában, leginkább tőlem függ.

A változásban úgy tudom, hogy szerepe volt annak is, hogy a 2012-es Obama elnökválasztási kampányban önkéntesként részt vettél. Miért volt ez fontos számodra?

A szakmai fejlődésem szempontjából olyan tapasztalatokat szereztem, amire máshol nem lett volna lehetőségem. Szerettem volna megnézni, hogy a világ legnagyobb kommunikációs kampányát hogyan építik fel, hogyan menedzselik. Nemcsak kommunikációs szakemberként volt nagyon fontos számomra, de vezetőként is. Gondold el, hogy az Egyesült Államokban egy elnökválasztási kampányban mennyi önkéntes vesz részt! Borzasztóan érdekelt, hogyan építik fel a rendszert, hogyan próbálják nap mint nap motiválni az embereket. Nem véletlenül küzdöttem másfél évig, hogy én is önkéntes lehessek. Ezeket a tapasztalatokat próbáltam később a saját cégeimben is használni – néha nagyobb, néha kisebb sikerrel.

Megosztanál esetleg néhány konkrét példát ezek közül?

A nyitottság talán az egyik legfontosabb, amit az Obama kampány alatt megtapasztaltam. Megtanultam, mekkora jelentősége van az elfogadásnak. Azt gondolom, azért is volt annyira sikeres a kommunikáció, mert úgy tudták az üzenetet megfogalmazni, hogy azt minden csoport, akihez szóltak, magáénak érezhette. Egy másik példa, amit kamatoztatni tudtam, és ami azóta is a Person Group cégkultúrájának nagyon fontos eleme, a transzparencia. Amennyire lehet, igyekszem bevonni a csapatomat a döntések mögötti miértekbe. Felnőtt emberek, a lehetőségekhez mérten tudniuk kell, hogy mi miért történik, megfelelő felelősséggel és felhatalmazással pedig sokkal jobb dolgok születnek, mintha én központilag akarnék minden szakterületet irányítani, ami lehetetlen és nem is szeretném ezt csinálni. Ehhez kapcsolódik a harmadik példa, megtanultam ugyanis, hogy olyan embereket gyűjtsek magam köré, akik bizonyos területeken sokkal jobbak nálam.

Mi segített abban, hogy megtanulj bizalmat adni a csapatodnak?

Életem során rengeteget csalódtam az emberekben, és volt bizony olyan időszak, amikor bárkiről el tudtam volna képzelni, hogy valami rosszban sántikál ellenem. Ami ezen segített átlendülni és rámutatott arra, hogy ez nem reális, az nem volt más, mint az önismeret. Rá kellett jönnöm, hogy annak a gyökere, hogy rosszat feltételezünk mindenkiről, önmagunkban keresendő. Ma már tudom, hogy racionálisan is baromság azt gondolni, hogy ha 100 emberből 1 rossz, attól a másik 99 is hasonló, de régen simán visszavontam a home office teljes intézményét csupán azért, mert egy ember visszaélt a lehetőséggel.

Férfiként vagy vezetőként volt nehezebb felismerni a saját gyengeségeidet?

A kettő tulajdonképpen nem vált külön nálam. Mindig is tudtam, hogy vannak gyengeségeim, az igazán nehéz dolog az volt, hogy szembe is nézzek velük. Vicces, de ma talán az egyik legnagyobb erősségem, hogy tisztában vagyok a gyengeségeimmel is. El kellett fogadnom, hogy ettől én még egy értékes ember, jó édesapa és jó vezető vagyok. Ez volt az igazi nagy átfordulás nálam, hiszen az iskolában pont azt láttam, hogy akkor vagyok jó, ha mindenben jó vagyok, ez pedig tudjuk, hogy lehetetlen.

Hogyan éltétek meg a mostani váratlan krízist?

Habár a krízis váratlanul jött, az időzítés viszont olyan szempontból remek, hogy három évvel ezelőtt nem tudtam volna olyan higgadt vezető lenni mint ma. Hálás vagyok, hogy elkezdtem foglalkozni és szembenézni a saját gyengeségeimmel, de mindezzel együtt is egy embert próbáló időszak vezetőként, apaként, férfiként is és persze a kollégák számára is.

A 2008-as gazdasági világválság előtt egy évvel alapítottad a céged. Zöldfülüként túlélted – fogalmaztál LinkedInen. Ez most durvább és fájdalmasabb. Mi jelentette akkor a legjelentősebb kihívást és hogyan alakul ez a most kialakult helyzetben?

Az egyik legjelentősebb különbség a kettő között, hogy most húsz ember életéért felelek, akkor pedig kettőért feleltem. Sokkal nagyobb a felelősség és az jelenti az egyik legjelentősebb kihívást, hogy ezeknek az embereknek a megélhetését és a családjuk biztonságát meg tudjuk őrizni. Az a legfontosabb, hogy ők minél nagyobb biztonságban és nyugalomban tudják átélni ezt az időszakot. Ugyanakkor a kezdetektől dolgozunk azon, hogy a válság után mi lesz és hogyan tudunk majd mi is aktív motorja lenni a gazdaság újraindulásának. Ami fontos, hogy minden jó lesz, az ebbe vetett hitünket ne engedjük el soha. Én amúgy sem vagyok az a srác, aki könnyen feladja a dolgokat.

Mik voltak a legfontosabb vezetői döntések, amelyeket azonnal meghoztál?

Az első lépések egyike volt, hogy kialakítottam három csapatot a cégcsoporton belül. Az első csapat felel azért, hogy a napi működésünk zökkenőmentesen menjen. Kommunikációs ügynökségként az ügyfeleinket jelentősen érintik ezek a történések, nekik aktívan kell foglalkozni ezzel a kérdéssel. A Betone studiónál megnövekedett az igény a minőségi tartalmakra, itt podcastokkal igyekszünk segíteni a hallgatóknak a feltöltődésben. Egy másik csapat a koronavírus kapcsán kialakult ügyféligények kiszolgálásával és lehetséges “krízis projektek” elvégzéséért felel és van egy harmadik, aki arra fókuszál, hogy mit tudunk majd akkor tenni, ha elment a válság. Elemzéseket, hipotéziseket készítünk. Nulladik lépésként pedig elküldtem a csapatomat home office-ra, hogy biztonságban és egészségben tudjam az embereimet.

Hogyan motiválod a csapatod egy bizonytalan helyzetben?

Transzparenciával. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy nekem nincsenek bizonytalan pillanataim, sem pedig azt a látszatot nem szeretném fenntartani, hogy én mindenre tudom a megoldást. Abban az egy dologban viszont biztos vagyok, hogy egyszer ennek a krízisnek is vége lesz. Nem tudom, hogy mikor, sem pedig azt, hogy hogyan, de vége lesz, ezt az időszakot pedig együtt át fogjuk vészelni. Azzal tudom az embereimet támogatni, hogy minél többször beszélgetek velük és emlékeztetem erre őket.

“Mi emberek nagyon jók vagyunk a túlélésben” – kezdted tavaly decemberben a TED beszédedet igaz, ezt még a digitalizáció következtében átalakuló munkaerőpiaci helyzetre építetted, ma viszont aktuálisabb, mint valaha.

Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy ezt a beszédet Marosvásárhelyen mondhattam el. Nagyon sok trauma ér minket, embereket – személyesen és társadalmilag is -, de nem szabad elfelejteni, hogy fel tudunk állni. Sok esetben pedig a kreativitás a túlélés egyik legjobb eszköze.

Ezért is vagyok nagyon hálás, hogy olyan csapat van mellettem, akikkel minden nap gondolkodhatunk a jövőn és azon, hogy mit hogyan fogunk csinálni. Kihívás elé állított minket az élet, de fel fogunk állni. A holnapután biztosan nem lesz ugyanolyan, mint a tegnap volt, de lesz. Szerintem ez a lényeg.

Te honnan merítesz motivációt egy kihívásokkal teli időszakban?

Ez függ a kérdés nehézségétől is. Igyekszem általában minél távolabbról nézni a problémát, megtanultam, hogy ellenkező esetben óhatatlanul is érintetté válik az ember, a lelkiállapot pedig befolyásolhatja a döntést. Ilyenkor általában egyedül indulok sétálni a közeli erdőbe. Ha pedig inspirációt keresek, akkor podcastokat hallgatok, könyvet vagy olyan lapokat olvasok, mint például az Entrepreneur magazin, a Harvard Business Review vagy az Igényesférfi.hu.

A mostani krízisben mi volt az eddigi legnehezebb döntés, amit vezetőként meg kellett hoznod?

Amikor az ügynökségünknél csökkentenünk kellett a munkaórák számát, hogy megóvjuk a munkahelyeket egy elég nehéz döntés volt. Emellett nem nehéz, viszont fontos döntés volt, hogy a magánvagyonomból tegyek a cégbe, hogy az embereimet biztonságban tudjam.

Milyen az a cég, amilyen országban élni szeretnél?

Ezen folyamatosan dolgozunk, amit viszont a fiamnak szeretnék mindebből továbbadni, hogy mennyire fontos, hogy teljesítmény alapon ítéljük meg egymást. Nem számít, hogy nő vagy férfi vagy, szőke a hajad vagy barna, sem pedig a nemzetiséged. Azon kívül, amit letettél az asztalra, semmi más nem számít – függetlenül attól, hogy valaki cégvezető, édesanya vagy éppen barista.

Mire tanított meg vezetőként az apaság?

Rengeteg mindent tanulok a kisfiamtól úgy, hogy még egyetlen szót sem tud kimondani. Megváltozott a fontossági sorrend, sokkal jobban értékelem a családdal, barátokkal töltött időt. A kisfiam nemcsak arra tanított meg, hogy mennyire fontosak ezek a kapcsolatok, de az elfogadásra is. Amikor egy kisgyerek sír és te már megetetted, tisztába tetted, megfürdetted, mindent megpróbáltál, az egyetlen dolog amit tehetsz, hogy elfogadod és szereted. Bár sosem voltam egy ideges típus, ráerősített arra, hogy bizonyos helyzetekben az elfogadás a legjobb megoldás.

Csatlakozz az IF BUSINESS CLASS klubhoz és nézd meg a teljes beszélgetést ITT!