D.Tóth András: A jó lenne ide nem elég, a sikert nagyon kell akarni!

Tizennégy év után, biztos székből, az egyik legnézettebb műsor arcaként látszólag egyik napról a másikra felállni kívülről meglepő lépés. Kevesen tudták, hogy ezt egy majd másfél éves belső vívódás és egy hét éve hobbiprojektből indult vállalkozás építése előzte meg.

„Tudtam, hogy jó döntés lesz.” Kezdte a beszélgetést D. Tóth András, amikor a miértekről kérdeztem. Hétévente a dolgok valahogy megváltoznak, ebből az RTL-nél, amely egyben András első munkahelye is volt, kettő is eltelt. Gyakornokként került az első induló hírügynökséghez, végigjárta a ranglétrát és bejárta a világot, végül a Fókusz arca lett. A szembejövő lehetőségek elől – elmondása szerint – ugyan nem tért ki, de a sikerhez keményen kellett és kell a mai napig dolgozni. Belső vívódásról, döntésről, felelősségvállalásról és persze az A&B video történetéről is beszélgettem D. Tóth Andrással.

Hogy érzed magad most, néhány hónappal a felmondásod után?

Sokan kérdezték, hogy hiányzik-e a régi életem. Amióta viszont eljöttem az RTL-től annyi munkánk lett, hogy időm sincs ezen a kérdésen gondolkodni. Visszatekintve innen egy kicsit olyan, mintha véget kellett volna érnie a tévézésnek ahhoz, hogy a saját vállalkozásunk kiszabaduljon. Tizennégy, az RTL-nél eltöltött év után a közeg nyilván hiányzik. Az RTL legnagyobb előnye, hogy profi körülmények között, barátságos hangulatban, kiszámítható módon egy piacvezető televíziónál élhetsz szabadon a hivatásodnak. Olyan csomag ez, amelyhez gyakorlatilag mindenki szívesen tartozna, nekem is másfél évig tartott, mire meghoztam a döntést.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Mennyi ideig futott párhozamosan a kettő?

Mindent egybevetve összesen hét évig. Autodidakta módon kezdtem el tanulni a videózást, vágást. Az elején nyilván egy tanulási folyamat volt, majd egyre több megkeresésünk lett. Visszaigazol az élet, hogy jókor léptem meg a váltást.

Hogyan tudtad hét évig összeegyeztetni a televíziózást, a folyamatosan növekvő vállalkozásod építését és a magánéleted?

Sok szervezéssel. Minden percet kénytelen voltam kihasználni. Volt olyan, hogy reggel elmentem forgatni, majd bementem az RTL-be elvégezni a munkám, este nyolc körül még pont elcsíptem otthon kislányom, Anna fürdetését, miután pedig elaludt, hajnal egyig vágtam.

Ezt a tempót nem lehet sokáig büntetlenül csinálni, rengeteg feszültséget gerjesztett. Lehet az embernek kisebb hobbija, de ha valamibe belekezd, szereti és még üzleti potenciált is lát benne, egy idő után biztos, hogy száz százalékosan akarja csinálni. Az utolsó időszakban azt éreztem, hogy teljesen elaprózódom és ez rengeteg energiámat vitte el feleslegesen. Tulajdonképpen ez volt a legnagyobb feszültségforrás. Szerettem volna egy helyre fókuszálni.

Vissza tudsz emlékezni milyen érzések voltak benned a felmondás előtt, illetve után?

Tizennégy év akárhonnan is nézem, hosszú idő, ugyanakkor azt gondolom, hogy hétévente, ha nem is tudatosan, de változnak a dolgok. Biztos voltam abban, hogy ha eljövök, ugyanúgy meg fogom tudni teremteni a családomnak mindazt, amire szükségünk van. Az már más kérdés, hogy ez egy kicsit könnyebb, ha van egy kiszámítható, konstans rendszer az életedben és miután elvégzed a munkád, minden hónap elején ott a fizetés a számládon. Kicsit nehezebb a történet vállalkozóként, de a nem kiszámítható dolgoknak is vannak előnyei.

Nem nagyon tudok még egy olyan magyar tévést mondani, aki mindenféle látszó ok, nyomás nélkül állt volna fel egy olyan biztos székből, mint amilyen az enyém volt. Egyúttal meg is értem azokat, akik a bizonytalanságtól való félelem miatt nem mondanak fel egy olyan helyen, ahol ugyan nem tudnak már előre haladni, de a kiszámíthatóság, a biztonságérzet vagy éppen a komfortzóna nem engedi a váltást. Bennem a bizonytalanság érzés oldódott fel, ahogy meghoztam a döntést és megnyugodtam, amikor kimondtam.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Az egyik legnépszerűbb műsor arca voltál, nem is volt próbálkozás a marasztalásra?

Nehéz befolyásolni valakit, aki már meghozott egy döntést. Nem akartam változtatgatni vagy egyezkedni. Persze sokat beszélgettem a közvetlen főnökeimmel Soha életemben nem dolgoztam máshol, az RTL volt az első munkahelyem, nem szerettem volna haraggal elválni, de ezt a döntést belül meghoztam, nem akartam rajta változtatni.

Most mi motivál leginkább?

Érdekes módon, engem a vállalkozói, pozitív értelemben vett bizonytalanság motivál és inspirál arra, hogy menni kell előre. Nagyon szeretnék még tovább fejlődni és végre beállítani a magánélet-munka mérleg közti egyensúlyt – ezen folyamatosan dolgozom.

Sokan vonnak párhuzamot testvéred, D.Tóth Kriszta és a te karriered között.

Kriszta kétszer állt fel biztos székből, jó fizetés mellől, kényelmes állásból, igaz körülötte elfogyott a levegő mindkétszer. Mindenesetre most is épp az álmai megvalósításán dolgozik, a WMN.hu egy elképesztő sikertörténet. Hatalmas motivációt jelent látni, ahogy ezt ő így összehozta, menedzseli, szakmailag pedig kiteljesedik. Máshol hagytuk viszont abba a televíziózást, más szempontból volt érdekes a pályánk és nekem is máshol kell majd bizonyítanom. Óhatatlanul hasonlítanak minket, de ha csak annyira leszek sikeres, mint ő, én azzal már elégedett leszek.

Érzel emiatt akár külső, akár belső nyomást magaddal szemben?

Próbálok vele szemben nem párhuzamot húzni, bár tény, hogy sokan húznak. Nem egyszer hallottam vissza, hogy biztos azért kerültem a tévézés világába, mert ő is ott volt. Aki ezt mondja, az nem ismeri a történetnek azt a részét, hogy semmi köze nem volt kettőnk pályaválasztásának egymáshoz.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Például, hogy eredetileg gyerekorovos akartál lenni?

Igen, nem is akartam tévézni. Egy véletlen volt, mert már nagyon untam Kaposváron lenni. Ott születtünk, ott éltünk, imádom a várost, de amikor huszonéves az ember és mindig ugyanazzal a húsz emberrel találkozik, akkor beszűkültnek érzi a világot. Arra vágytam, hogy kilépjek a városból. Nyilván ha az ember járja a világot, viszonyítás kérdése, hogy mi számít nagyvárosnak. Akkor viszont, amikor bekerültem a kommunikáció szakra, úgy éreztem, hogy Budapesttel kinyílik számomra a világ. Nem sokkal később jelentkeztem egy induló hírügynökség gyakornoki hirdetésére, amit a hirdetőtáblán láttam. Innen kerültem az RTL-hez.

Szerencsés egybeesés volt, hogy Kriszta meg tudta osztani velem a tapasztalatait, a buktatókat, amelyekre érdemes figyelni, tanácsot tudtam kérni, véleményt mondott – majd később, amikor már ő is adott a véleményemre, én is az ő munkájáról. Ezek jó dolgok voltak és sokkal inkább hozzáadott érték, mint párhuzam.

Az A&B video a feleségeddel közös vállalkozás – hogyan élitek meg az ezzel járó magánéleti kihívásokat?

Sokszor felmerül ez a kérdés, baráti társaságban valaki szinte mindig megkérdezi, hogy nem zavaró-e ez a felállás a mindennapokban. Szerencsére nem úgy dolgozunk együtt, hogy vagy alá-fölé rendeltségi viszony, vagy egy zárt irodában kollegiális viszony lenne közöttünk, hanem az A&B video számunkra egy szabad alkotást jelent. Együtt dolgozunk ugyan, de közben egy kalandként éljük meg az egészet. Az esküvői videókkal bejárjuk gyakorlatilag az egész országot. Még jobban megerősítenek minket a közös élmények, a vicces pillanatok, az ezzel járó utazások. Nagyon jó Adrival együtt dolgozni, kiegészítjük egymást, mindketten más területen vagyunk erősek, így tényleg nagyon jól működünk együtt.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Már többször említetted a változást, mint folyamatot – benne van ebben az is, hogy lassan 40 leszel?

Lassan kezdődik a B oldal (nevet – a szerk.) Nem gondolom öregnek magam, de megértem, aki negyven felett nem fickándozik annyira. A harminchét talán még annyira nem durva, de a bárpultnál, ha a barátokkal elmegyünk valahova, már érett férfiaknak számítunk és azért én is látom az ősz hajszálakat a tükörben. Ha viszont megborotválkozom, még mindig öt-hat évvel fiatalabbnak mondhatom magam.

Viccet félretéve, itt a senior kategória előszobájában azért néha elmerengek a számokon, de örülök annak, hogy nem húsz éves aggyal élek közel negyven éves testben. És az is igaz, hogy nagyon jó dolgok jönnek. Negyven felé már az embernek jó esetben van egy kis egzisztenciája és lehetősége, hogy az álmai kézzel fogható kereteket öltsenek. Ilyen volt nekünk például az a kis velencei ház, ahol most nagyon sok időt töltünk és amit Anna lányunk is nagyon élvez.

Amikor huszonkilenc lettem, Tokajhegyalján ültem egy korsó sörrel a kezemben és azon gondolkoztam, hogy mit csináltam eddig, mit értem el az életemben. Arra jutottam akkor ott, hogy úgy nagyon semmit. Jó dolgokat éltem ugyan át, de azért a következő tíz évben jó lenne, ha valami történne is az életemben. Most aztán történik!

Történetek azért értek bőven az elmúlt években is!

Gyakorlatilag bejártam a világot, amiért nagyon hálás vagyok a Fókusznak. Megtapasztalhattam, hogy mindennél többet ér az utazás.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Mi volt a legmeghatározóbb élményed?

Egyértelműen a guineai út, ahol a nővéremmel voltunk. Rengeteget változtatott az értékrendemen. Ha nem is tudatosan, de jobban értékelek gyakorlatilag mindent az életemben. Amikor látod azt, hogy emberek, gyerekek hogyan tudnak örülni a számodra jelentéktelennek tűnő legapróbb dolognak is. Ami nekünk itt van, az a világ összes kincse egy olyan helyhez képest, ahol az ebola öt-hatezer embert megölt, ahol néha van mit enni. Mások a prioritások, megítélések.

Más szempontból, de szintén meghatározó út volt a keleti kirakatgazdagságból két nap elteltével New Yorkban találni magam. Kívülről látni, hogy itt Európában mennyire másképp lettünk szocializálódva a kapitalista rendszerhez képest, érdekes. Tanulságos összehasonlítás volt a mondd el a véleményed, jó az, amit csinálsz, büszke lehetsz arra, ha valamiben jó vagy világ kontra a miben vagy rossz hozzáállás.

Az ázsiai vállalatkultúrába betekintést nyerni vagy az amerikai elnökválasztás utáni Los Angeles megint más szempontból volt életreszóló élmény. Nyilván nem a nyaralásról szóltak ezek az utak, de láthattam a világnak egy olyan szeletét, amelyet talán másként nem tapasztalhattam volna meg. Arról nem is beszélve, hogy nagyon jó volt egy olyan közegben dolgozni, ahol mindennemű külső nyomástól mentesen, valóban riporterként dolgozhattam. Ritka újságírói légkör.

Hogyan tudtál alkalmazkodni vállalkozóként a teljesen más jellegű elvárásokhoz?

Üzletemberként még sokat kell tanulnom, a tévézésben megszokott problémamegoldó- és alkalmazkodó képességből viszont sokat profitálok, a váratlan helyzeteket rugalmasan és gyorsan tudom megoldani, ami sokszor nagyon nagy előnyt jelent. A nagyszüleim ugyanott, ugyanazokkal az emberekkel, ugyanolyan monoton módon dolgoztak le egy életet. Szerencsésnek érezem magam, hogy megtehettem, hogy csak az A&B videoval foglakozzam – egyelőre pedig élvezem a változatos feladatokat.

Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy ez egy felelős döntés, pláne akkor, ha az embernek már családja is van, akikért felelősséggel tartozik. Megértem ezért azt is, aki nem meri ezt a lépést megtenni, de mindenkit arra buzdítok, hogy higgyen az álmaiban, vágyaiban, mert ha akarja, akkor úgyis sikerülni fog. Akkor viszont tényleg nagyon kell akarni, a jó lenne nem elég! Az eleje lehet, hogy nehéz lesz, valószínűleg rengeteg idő, energia és pénz lesz majd, de ha valaki nagyon hisz magában és a sikerben, meg fog térülni.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Minden döntésed ilyen tudatos?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy szembejöttek a lehetőségek és nem tértem ki előlük. Félig vagyok csak tudatos, az viszont biztos, hogy ha valamit nagyon akar az ember, az összejön, megtörténik. Most jól érzem magam, várom és vágyom az új kihívásokat és a család-munka közötti egyensúly megteremtését. Sokat kell még dolgozni, kicsit határozattabbnak kell még ebben lennem, de afelől nincs kétségem, hogy jó lesz!