Míg a színház esetében a díszlet fontos része a darabnak, hiszen nagyban hozzájárul az illúzióhoz, addig a filmek esetében szinte adottnak vesszük a valósághű környezetet. A jól kidolgozott tér – jelen esetben egy lakás – észrevétlenül, mégis hangsúlyosan segít elmerülni a film cselekményében, és a tulajdonos karakter tulajdonságait szavak nélkül, jelzésértékűen rajzolja fel.

Összegyűjtöttük hát azokat az otthonokat, amelyek a leginkább megfogtak minket filmes élményeink során. A válogatásnál nem volt utolsó szempont, hogy mi magunk is bármikor szívesen beköltöznénk ezekbe a lakásokba, házakba.

Teljesen idegenek – Lele és Carlotta otthona

A 2016-os Teljesen idegenek az elmúlt évek egyik legnépszerűbb filmje volt, amelyet megjelenése óta több ország is feldolgozott saját közéleti kérdéseire és szokásaira fazonírozva. Itthon BUÉK címmel jelent meg az olasz film koncepciójára építő dráma/vígjáték. Közel a teljes játékidő alatt egyetlen apartmanban, az egyik házaspár otthonában figyelhetjük, ahogy régi barátokból teljesen idegenekké válnak a szereplők. Bármennyire is közel állunk egymáshoz, az egyén legféltettebb belső vágyai örök titkok maradnak egymás előtt. Szerelem, szégyen, hazugságok kerülnek terítékre a vacsora alatt Lele és Carlotta otthonában, amely az egybefüggő konyha-nappali-étkező révén tágas, nyitott hatást kelt, amit kifinomult, ízléses berendezésekkel töltöttek meg. Modern, mégis otthonos.

Ex machina – Nathan luxusvillája

A sci-fi szintén egyetlen helyen, a milliárdos tech zseni Nathan (Oscaar Isaac) világtól elzárt luxusotthonában játszódik. A háromszereplős thriller az innovátor zsenik konvencionális toposzához illően minimalista, lecsupaszított, beton-üveg térbe helyezi a történetet, a legmodernebb technológiával ellátott otthont mesterkélt, ember alkotta üressége így tökéletesen ellentétben áll a házat övező, megfékezhetetlenül burjánzó természettel. A kissé rideg hatás ellenére a luxusrezidencia zen hangulatot áraszt magából, amely tökéletes menedéket teremt az alkotáshoz, vagy a nyüzsgő városi mindennapok utáni kikapcsolódáshoz.

Batman v Superman – Bruce Wayne tóparti villája

A 2016-os Warner Bros. epizódban a Wayne Manor porig égett, így Bruce Wayne a tóparti vityillóba kényszerült átköltözni. Míg a korábbi filmekben látott ház egy agglegény milliárdos és egy éjszakánként fekete maskarában szaladgáló szuperhős szuper kütyükkel felszerelt denevérbarlangjának keveréke volt, a Detroittól északra található tóparti ház egy valódi modernista remekmű. Az üvegfalú épületből tökéletes kilátás nyílik a csendes és nyugodt természetre, amely sűrűjével elrejti a házat a kíváncsi tekintetek elől. Tökéletes otthon ez egy érettebb, sokat megélt Batman számára. Természetesen a Batmobil és az egyéb felszerelés nem az egyemeletes épület tágas és nyílt szintjén kapott helyet, hanem a föld alatt várják a bevetéseket.

Amerikai pszicho – Patrick Bateman otthona

A Bret Easton Ellis mára klasszikussá vált, azonos címet viselő kötetéből készült film fontos eleme volt a stílus – a drága öltönyök és csillogó koktélruhák a gazdag amerikaiak üres és felszínes életének elengedhetetlen kellékei. A piperkőc Patrick Bateman manhattani otthona olyan, mint az üzletember haja: csillogó és sima. A hófehér falak, plafon és padló háromszögében kivitelezett gyilkosságok során kifröccsenő piros vér kontrasztja az abszurd és sokkoló hatását húzza alá erőteljes vonásokkal.

A nagy Lebowski – a főgonosz építészeti gyöngyszeme

John Lautner építész 1961 és 1963 között épült lenyűgöző Sheats Goldstein Residence-e a filmesek nagy kedvence, a Charlie angyalai mellett pedig A nagy Lebowski-ban is felbukkan. A Coen-fivérek 1998-as filmjében Lebowski ellenségének, a Ben Gazzara által alakított Jackie Treehorn-nak az otthona volt ez a Los Angeles-re néző modernista gyöngyszem.

Meglógtam a Ferrarival – Cameronék háza

Matthew Broderick 1986-os vígjátéka klasszikus tinifilm, amelybe mégis sikerült egy lélegzetelállító, 1953-ban épült üvegpalotát becsempészni, hiszen a Ferrari nem állhat akármilyen ház mellett. A Broderick által alakított Ferris Bueller barátjának, Cameronnak az apja a Ferrari és egyben az impozáns otthon tulajdonosa, ahonnan az egy napon át tartó fordulatos road movie útjára indul.

Álom luxuskivitelben – a manhattani garzon

New Yorkban nem könnyű lakást találni, ezt mindenki tudja, ám Holly Golightly-nak mindenfajta kereső állás nélkül sikerült egy barátságos, viszonylag jó állapotban és jó helyen lévő apartmant kifognia, amely tökéletes baráti összejövetelek és estek rendezésére – legfeljebb a szomszéddal nem lesz felhőtlen a kapcsolat. A lakás fénypontja egyértelműen a fürdőkádból átalakított kanapé.

Segítség, felnőttem – a felnőtt Josh Baskin loft játszótere

Amikor a tizenhárom éves éretlen tini hirtelen harmincéves gazdag vállalkozóként ébred, a világ a feje tetejére áll. Bár gyakran úgy tűnhet, hogy felnőtt férfiak bőrébe kisgyerekek szorultak, Tom Hanks filmjében ízelítőt kapunk belőle, hogy mi történne, ha ez tényleg megvalósulna. Az irigyelt, New York-i loft – amelyet nemrég 9,75 millió dollárért árultak – 18 hatalmas üvegablakkal tekint a Soho-ra, mind a 7600 négyzetméterét játékgépek és videó játékok, rollerek, labdák és plüssök töltötték meg. Habár ilyen állapotban nem feltétlenül laknánk a loftot, azért szívesen lettünk volna Hanx barátai, hogy néha átugorhassunk hozzá.