Egyre nő a lakáspiaci forgalom, emelkednek az ingatlanárak

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2021.09.03 | Ingatlan | Olvasási idő: 4 perc
Egyre nő a lakáspiaci forgalom, emelkednek az ingatlanárak

A tavalyi év elején megjelenő világjárvány a vártnál kisebb mértékű hatást gyakorolt a hazai ingatlanpiacra. Az ingatlanárak 2014 óta tartó folyamatos emelkedését a pandémia sem tudta megfékezni, csupán a 2019-es év végén érkező mérséklődést erősítette.

2020 első negyedévében az országos statisztikák szerint az eladó lakóingatlanok átlagos négyzetméter ára 419 ezer forint volt, majd a járvány kitörését követően mindössze 2,5%-kal nőtt az átlagár. A tavalyi év második felében az ingatlanárak korrekciónak indultak, az átlagár a negyedik negyedév végére 6,8%-kal nőtt az első negyedév átlagárához mérten. A 2021-es év az ingatlanpiaci elemzések ellenére nem várt fordulatokat hozott a hazai lakáspiacra.

Ingatlanpiaci helyzet a Covid-válság után

Az ingatlanhirdetési portál 2021-es statisztikai felmérései több ingatlanpiaci trendfordulót mutatnak, hiszen a koronavírus-járvány nagy hatással volt mind a fogyasztói igények, mind globális szinten a gazdasági folyamatok változására.

Az előző években rendszerint a különböző lakástípusok – mint tégla- vagy panellakás – voltak népszerűek az ingatlanvásárlók körében, a meghirdetett lakások közül is inkább a felújításra szoruló lakóingatlanok iránti kereslet volt magasabb. Felújítandó lakáshoz egyrészt alacsonyabb áron, másrészt könnyebben lehetett jutni.

ingatlan - ingatlanpiac - koronavírus-járvány után

Forrás: ingatlannet.hu

Azonban a globális anyagár-emelkedés és a 2021-ben módosított állami lakossági támogatások – mint csok, illetékmentesség vagy lakásfelújítási támogatás – együttese a fogyasztói igények változását, valamint a kínálati árak rohamos drágulását hozta el. A költözni kívánók körében egyre népszerűbbé váltak a családi otthonok, valamint az új építésű ingatlanok iránti kereslet is jelentős mértékben nőtt a 2020-as adatokhoz mérten.

A portál felmérése szerint az elmúlt hónapokban, országos szinten rekordszintű drágulás ment végbe a kertes házak átlagos négyzetméter ára esetén. A 2020 első félévében mért átlagos négyzetméter árat közel 17%-kal haladja meg az idei azonos időszakban mért átlagár. Emellett A KSH felmérése alapján az új építésű ingatlanok 2020 első negyedévéhez mérten csaknem megkétszereződött az idei év azonos időszakában az új ingatlanok értékesítésének száma.

ingatlanpiac - koronavírus-járvány után - Budapest

Forrás: ingatlannet.hu

Ilyen árak jellemzik most az új- és használtlakás-piacot

Az ingatlannet.hu portál statisztikái szerint a használt lakások és az új építésű ingatlanok átlagos négyzetméter ára között egyre kisebb a különbség, főleg a fővárosban és a megyeszékhelyeken. Ha a fővárosi lakáspiacot vesszük alapul, akkor az átlagos négyzetméterár akár másfélszer is többe kerülhet, mint a vidéki régiókban. Júliusban az átlagos négyzetméterár a portál felmérése szerint a használt téglalakások esetén 860 ezer forint volt, míg panellakások esetében 608 ezer forint, emellett a kertes házak regisztrált négyzetméter ára átlagosan 624 ezer forint volt. Az országos statisztikát tekintve a használt lakóingatlanok négyzetméterenként 471 ezer forintos átlagáron kerültek meghirdetésre.

Ezzel szemben az új építésű ingatlanok országos átlagára a KSH első negyedéves lakáspiaci összefoglalója szerint 520 ezer forint volt négyzetméterenként, míg Budapesten egy új építésű ingatlan átlagosan 820 ezer forintos négyzetméter áron került meghirdetésre. Azonban néhány belvárosi kerületben az új és használt ingatlanok árai szinte azonosak és akár az egymillió forintos négyzetméter árat is elérhetik.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!