Donald Trump „America First” politikája látványosan átrajzolta az Egyesült Államok és hagyományos szövetségesei közötti viszonyt. Miközben Washington kemény vámokkal, kiszámíthatatlan diplomáciával és nyílt kritikákkal próbálja érvényesíteni érdekeit, partnerei egyre aktívabban keresnek alternatív együttműködéseket, sokszor az USA kihagyásával.
Az elmúlt évben Trump második elnöki ciklusának kül- és kereskedelempolitikája nemcsak riválisokat, hanem szövetségeseket is célkeresztbe vett. A büntetővámok, a területi utalásokkal tarkított retorika és a gyakori irányváltások miatt több ország úgy döntött: csökkenti kitettségét az amerikai piac felé. Ennek látványos jele, hogy 2026 elején egymás után születtek új megállapodások – Kína közeledett Kanadához és az Egyesült Királysághoz, az Európai Unió pedig Indiával és a dél-amerikai Mercosur-országokkal erősítette kapcsolatait –, miközben az Egyesült Államok ezekből teljesen kimaradt.
Ezt olvastad már?
Nem akar véget érni a dollár mélyrepülése, a forint viszont végre ismét kilőtt
Trump elégedett a gazdasági növekedéssel, ám a számok mást mutatnak
Szövetségesek új utakon
A folyamat nem klasszikus blokkosodást jelent, hanem sokkal inkább pragmatikus újrapozicionálást. Elemzők szerint a középhatalmak egyre inkább eseti, konkrét érdekek mentén döntenek, nem pedig hosszú távú, értékalapú szövetségekben gondolkodnak. Kanada és az Egyesült Királyság már látványosan nyitott Kína felé, az EU pedig párhuzamosan próbálja fenntartani az amerikai kapcsolatokat, miközben diverzifikálja kereskedelmét a feltörekvő piacok irányába.
A diplomáciai mozgások mögött világos üzenet húzódik meg: a Trump-féle kiszámíthatatlanság kockázatot jelent. A Világgazdasági Fórum davosi találkozóján elhangzott éles bírálatok és személyeskedő megjegyzések tovább rontották a hangulatot, és mérhetően növelték a feszültséget az Egyesült Államok és több kulcsfontosságú partnere között.
Új világrend körvonalai
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Amerika tartósan elszigetelődne. Az Egyesült Államok gazdasági, technológiai és biztonságpolitikai súlya továbbra is meghatározó, különösen Európa számára, ami erősen függ az amerikai védelmi és technológiai együttműködéstől. A jelenlegi helyzet inkább egy nehéz időszaknak tűnik, nem végleges szakításnak.
A hosszabb távú következmények viszont már most látszanak. A globalizáció éppen átalakul: a cégek már nem bíznak kizárólag a pontos időzítésre épülő rendszerekben, inkább olyan megoldásokat keresnek, amelyekben van mozgástér és biztonsági tartalék. Emiatt egyre fontosabbá válik, hogy a termelés közelebb kerüljön, akár földrajzilag, akár megbízhatóbb partnerországok bevonásával. A kormányok pedig sorra kötnek új kereskedelmi megállapodásokat, hogy csökkentsék egyetlen nagyhatalomtól való függésüket.
Az „America First” így paradox módon nemcsak az Egyesült Államok pozícióját teszi bizonytalanabbá, hanem felgyorsítja egy rugalmasabb, sokpólusú világgazdaság kialakulását is, ahol a szövetségek már kevésbé adottságok, inkább folyamatosan újratárgyalt érdekek mentén szerveződnek.
