Rekordszinten a világ államadóssága: elúsztak a növekedésről szőtt álmok?

Átlépte a 100 ezer milliárd dolláros szintet a világ államadóssága, ami felmérhetetlenül nagy kockázattal fenyegeti a globális gazdaságot. Ha a mostani trendek nem lassulnak, az egyes országok hamarosan óriási adósságcsapdába lavírozhatják magukat.

Immár 100 ezer milliárd dollárnál is tetemesebb a világ államadóssága – jelentette ki Ugo Panizza, a CEPR (Center for Economic Policy Research) nevű európai gazdaságpolitikai think tank alelnöke a WEEKLY BIZ-nek adott interjújában. Hozzátette: a mostani helyzet részint a koronavírus-járvány utáni gazdaságélénkítő intézkedésekre vezethető vissza, részint viszont abban a politikai megfontolásban gyökeredzik, mely sok országot arra sarkall, hogy gazdasági megtorpanás idején adósságból növelje a kiadásokat, és egy esetleges fellendülés esetén se fogja vissza azokat. Talán Franciaország példája a legszemléletesebb, hiszen a helyi kormány az adósságcsökkentés programja miatt bukott meg. Panizza ugyanakkor az Egyesült Államokat is megemlíti, ahol a kongresszus a fizetésképtelenség elkerülése érdekében emelte meg az adósságplafont.

A szakember úgy látja, nem csupán az adósság abszolút szintje jelenti a problémát, hanem az adósságnak a gazdaság méretéhez viszonyított aránya is.

Az elmondottakon túl Panizza arról is szót ejtett, hogy az IMF adatai szerint a fejlett gazdaságok államadósságának GDP-arányos mutatója 2005-ben még csupán 76 százalék volt, idén viszont a 110 százalékot is elérheti. A szakértő úgy látja, az Egyesült Államok, Japán és Olaszország nehezebb helyzetben van, Németország, Svájc és Dél-Korea viszont még alacsonyabb adósságszinten áll. A csikorogva fékező gazdaság, továbbá a mértéktelen költekezés olyan „adósságcsapdához” vezetett, amiből nehéz lesz kikecmeregni – állítja Panizza.

Az államadósság gyarapodása emellett felfelé tolja a kamatszinteket, fékezve a beruházásokat és csökkentve a gazdaság teljesítményét. Panizza emlékeztetett: jóllehet az adósság olykor akár még hasznos eszköz is lehet – válságok idején meggátolhatja a gazdaság teljes összeomlását -, beláthatatlan következményekkel járhat, ha politikai célokra használják fel. Ennek egyik eklatáns példája a pandémia idején meghozott intézkedéssorozat, mely a szakértő szerint „felkapcsolta a villanyt a sötétség előtt”. Ugyanakkor nyomatékosította: azok az intézkedések, melyek adósságból finanszírozott adócsökkentéseket céloznak, kivált a magasabb jövedelműek számára, eleve elhibázottak, hiszen nem teremtenek hosszú távú gazdasági értékeket.

Panizza úgy véli, a Trump-adminisztráció adósságcsökkentő programja („One Big Beautiful Bill”) szétfeszítette az alapvető fiskális logika keretrendszerét, s még gazdasági növekedés idején is tovább tetézte a deficitet, most pedig szűkre szabja a mozgásteret, pedig bizonyos területeken (például: klímaváltozás elleni beruházások) valóban szükségessé vált a gyors és hatékony beavatkozás.

Japán államadóssága ma GDP-arányosan világrekordernek tekinthető, hiszen már tavaly elérte a 236,7 százalékot. Panizza kiemelte: a szigetország adósságának jelentős része belföldre koncentrálódik, vagyis a külső sokkokkal szemben jóval kevésbé sebezhető, de az egyre fogyatkozó és rohamosan elöregedő népesség miatt a helyzet hosszabb távon tarthatatlan. A szakember szerint az államadósságot akkor kellene emelni, amikor a népesség gyarapodik, az idősödő társadalmakban viszont ellentétes irányú lépésekre volna szükség. Egyúttal megemlítette Olaszországot is, ahol a második világháború utáni gazdasági fellendülést követően a tartós növekedés hiányát egyre nagyobb államadóssággal igyekeztek palástolni.

Panizza elmondta: noha Dél-Korea 52,2 százalékos GDP-arányos államadóssága nem tekinthető túlzottan magasnak, a strukturális problémák visszavetették a növekedést, aminek egyre egyértelműbb jeleit észlelik az elemzők.

Az adósság növelése kizárólag abban az esetben indokolt, ha hosszú távú befektetésekre (oktatás, csúcstechnológiai kutatások) fordítják – tette hozzá a szakértő, aki az általános fogyasztási ösztönzőket politikai eszközöknek titulálta, melyek szerinte nem képesek megoldani a legfőbb problémákat.