Miért húzta be a féket a brit gazdaság?

A legfrissebb statisztikai adatok szerint a nyár folyamán megállt az Egyesült Királyság gazdaságának növekedése, ami már csak azért sem örömteli fejlemény, mert a kormány – a szűkös költségvetési mozgástérből adódóan – a további gyarapodásban lenne érdekelt.
A brit statisztikai hivatal információi szerint júliusban stagnálásra utaló jeleket mutatott az Egyesült Királyság gazdasága, ami erős visszaesésként könyvelhető el a júniusban mért 0,4 százalékos havi növekedéshez mérten – számolt be róla a Bloomberg. Kifejezetten hektikus kép tárul elénk, ha szemrevételezzük, hogyan teljesített a szigetország gazdasága az idei évben: februárban, márciusban és júniusban 0,5 százalék körüli növekedést produkált, a többi hónapban viszont stagnált vagy zsugorodott. Az elemzői prognózisokkal összhangban lévő GDP-adat részint az izmosodó építőipar és szolgáltatószektor, részint a visszaesést mutató feldolgozóipar állapotára vezethető vissza.
2025 első félévében az Egyesült Királyság gazdaságának bővülése túlszárnyalta valamennyi G7-országét, most azonban, hogy a trend megtörni látszik, aggasztó kihívások elé kerül a munkáspárti kormány.
A jelenlegi politikai vezetés egyik legfontosabb célja a lakosság életszínvonalának emelése, a szűkös költségvetési mozgástér azonban komoly gátló tényező. Ebből is adódik, hogy a kormány a minél nagyobb volumenű növekedésben volna érdekelt, melynek pozitív hozadékai között a kedvezőbb választói megítélés mellett a magasabb adóbevételeket is fontos megemlíteni.
A brit nagyvállalatok viszont szintén kényszerpályán mozognak, részben a kereskedelmi háborúnak, részben pedig a tavaszi minimálbér-emelésnek és a munkaerőt sújtó adók, járulékok növekedésének köszönhetően. Csupán olaj a tűzre, hogy a jövőben újabb adóemelések várhatók, melyek a költségvetési hiány csökkentése miatt tűnnek elkerülhetetlennek.
A gyenge munkaerőpiac tovább tetézi a GDP-növekedéssel kapcsolatos, egyre erőteljesebb félelmeket. A jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban a Bank of England vezetői is egyre szkeptikusabbak, de a piaci elemzők is arra számítanak, hogy Nagy-Britannia gazdasága az eddigieknél szerényebb mértékben fog bővülni a következő hónapokban.