Európa nem ússza meg a vámokat

A Reutersnek több különböző hírforrás is megerősítette, hogy mostanra az Európai Unió is kezdi elfogadni: az amerikai vámok szintjét aligha lehet 10 százalék alá csökkenteni.
Noha még korántsem zárultak le a kereskedelmi tárgyalások az Egyesült Államok és az Európai Unió között, a hírügynökségnek nyilatkozó bennfentesek szerint az európai tisztviselők most úgy látják, az amerikai vámok tekintetében nem lehet eljutni a 10 százalékos küszöb alá. Amikor tavasszal Donald Trump amerikai elnök kilátásba helyezte a kölcsönösségi vámokat, ez volt az a minimális szint, ami azon országokra is vonatkozott, melyekkel szemben az USA-nak kereskedelmi többlete volt. Sőt, e küszöböt a vámháború 90 napos szüneteltetésének időszakában sem szállították lejjebb.
Bár az EU továbbra is igyekszik rábírni Washingtont a 10 százalékos vámszint csökkentésére, mivel abból már amerikai bevételek is származnak, így e törekvések már-már hiábavalónak tűnnek.
Nagy-Britannia viszont már májusban elfogadta a 10 százalékos alapszintet, igaz, cserébe kedvezményeket kapott egyéb (acél-, illetve autóipari) vámok tekintetében. És míg a britek a transzatlanti kereskedelemben deficitet halmoztak fel, addig az EU 2024-ben 236 milliárd dolláros többlettel rendelkezett, vagyis a nemzetközi szervezet számára a tétek is jócskán megnövekedtek.
Trump korábban azt mondta, hogy a vámbevételeket az adóreformok és a várhatóan megsokasodó kormányzati kiadások finanszírozására fordítaná. Az amerikai elnök a héten kifogásolta, hogy az Európai Unió nem rukkolt elő „méltányos alkuval.”
Washington a tárgyalások során a nem vámjellegű korlátok (digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos adók, vállalati fenntarthatósági beszámolási kötelezettségek) kérdését is napirendre tűzné.
A kölcsönösségi vámokon túlmenően az USA acél-, alumínum- és autóipari vámokat is bejelentett, sőt a Trump-adminisztráció már azt is mérlegeli, hogy kiterjessze-e az intézkedéseket a gyógyszerek, a félvezetők, a fűrészáruk és a teherautók piacára. Az amerikai elnök kedden azt mondta, leghamarabb a gyógyszeripari vámokról születhet majd döntés.
Egy iparági vezető szerint az EU hevesen ellenzi a szektorspecifikus vámokat. Egyúttal úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság, bár egyáltalán nem örül a 10 százalékban meghatározott alapszintnek, egy esetleges megegyezés után aduként használhatja azt más területeken. A kontinens legfontosabb szeszesital-gyártói pedig úgy látják, a 10 százalékos vámszint kevesebb kockázatot hordozhat magában, mint a túl hosszan elnyúló tárgyalások.