A kritikusok máris az év csúcsfilmjeként ünneplik Ryan Gosling közelgő sci-fijét
Phil Lord és Christopher Miller vígjátéki felhangokkal dúsított űrutazós sci-fije még a szőrösszívű ítészeket is lehengerelte, sőt egyesek máris azt rebesgetik, hogy tarolni fog a jövő évi Oscar-gálán.
Korábban mi is beszámoltunk már Phil Lord és Christopher Miller márciusban debütáló, különös hangulatú sci-fijéről, A Hail Mary-küldetésről, melyben Ryan Gosling asztronautája elindul a messzi világűrbe, hogy megmentse a Földet, s rizikós missziója során szoros barátságot köt egy titokzatos idegennel, aki a saját civilizációját szeretné megóvni a biztos pusztulástól. Az alkotás Andy Weir azonos című, öt évvel ezelőtt megjelent regényét adaptálja nagyvászonra, és ez már önmagában is garanciája lehet a magas színvonalnak, hiszen az író másik bestselleréből, A marsiból 2015-ben már készült egy filmverzió Mentőexpedíció címmel, amit Ridley Scott rendező és a főszerepet alakító Matt Damon párosa vitt sikerre. Bizakodásra ad okot továbbá, hogy A Hail Mary-küldetés forgatókönyvét ugyanaz a Drew Goddard írta, aki a Mentőexpedíció szkriptjét is jegyezte, s emellett rendezőként is bizonyította már rátermettségét (Ház az erdő mélyén, 2012; Húzós éjszaka az El Royale-ban, 2018). Nos, a tengerentúli filmkritikusok közül néhányan már látták a produkciót, és a korai vélemények alapján úgy tűnik, egy minden ízében szórakoztató, kultgyanús mókára válthatunk majd jegyet március 19-én.
Ezt olvastad már?
Tom Hanks bújhat a gyásszal dacoló Abraham Lincoln bőrébe
A magyarok képtelenek megunni ezt a sorozatot: a Netflix nézettségi toplistáját is uralja
„Phil Lord és Christopher Miller kihagyhatatlan űrodüsszeiája 2026 első kimagasló blockbustereként rúgja ránk az ajtót” – írta recenziójában Eric Marchen filmkritikus.
„Greig Fraser semmi máshoz sem fogható operatőri munkája egészen a csillagokig röpíti a filmet, Ryan Gosling szenzációs teljesítménye pedig megkoronázza az egészet. Ez a mozi hihetetlenül ütős!” – idézi a véleményvezér szavait a Variety cikke.
Kollégája, Adriano Caporusso szintén nem fukarkodott a bombasztikus jelzőkkel, amikor a produkciót értékelte az X felületén: „Lord és Miller legfrissebb dobása a végletekig felnagyítja a Rövidzárlatból ismerős brománcot, miközben a néző egy pulzusemelő űrkalandot kap, melynek középpontjában az emberi civilizáció problémái állnak, de a készítők a káprázatos látványvilágról sem feledkeztek meg.”
Scott Menzel, az Entertainment újságírója egyenesen „mesterműnek” nevezte A Hail Mary-küldetést, majd hozzátette: egyáltalán nem lepődne meg, ha a vígjátéki felhangokkal dúsított, stílusos sci-fi nagyot aratna a jövő évi díjszezonban. „A Hail Mary-küldetés egy mozgóképes mérföldkő. Phil Lord és Chris Miller ismét képesek voltak szintet ugrani, és tető alá hozni nem csupán az eddigi legambiciózusabb filmjüket, de talán a legjobbat is. Kolosszálisnak tűnik, a történetvezetése valahogy mégis megmarad intimnek. Teljesen magával ragadott, tökéletesen átéreztem a karakterek magányát és aggodalmait” – írta Menzel.
Jeff Conway televíziós személyiség a következőképpen méltatta az alkotást: „Sikeresen elegyíti a drámát, a humort, science fictiont és a feszültséget. Ryan Gosling a tündöklő csillaga ennek a megindító történetnek, mely a kapcsolatokról és az akadályok leküzdéséről mesél, Sandra Hüller [A Hail Mary-küldetés egyik mellékszereplője – a szerk.] pedig e gyönyörű film érzékeny szíve.”
A 2025-ös Comic Con alkalmával a közönség már láthatott egy néhány perces ízelítőt az opuszból: az eseményen Gosling, Miller, Lord és Drew Goddard forgatókönyvíró is tiszteletét tette – idézi fel a Variety. Gosling akkor azt is elmondta, hogy könnyedén azonosult saját karaktere nézőpontjával, aki esendő átlagemberként sodródott egy minden szempontból rendhagyó szituációba.
„Át tudtam érezni a vonakodását” – fogalmazott a színész. „Ha eltekintünk attól, hogy molekuláris biológiából doktorált, tulajdonképpen egy teljességgel átlagos személyről beszélhetünk, aki egy teljességgel rendkívüli helyzetbe csöppen. Egy csomó dologra úgy reagál, ahogy mi magunk is tennénk. Egyszerűen megrémül a reá háruló feladat nagyságától. Olyasvalakiről beszélünk, aki a Földön már lemondott saját magáról, az űrben viszont újabb esélyt kap, hogy megacélozza a hitét. Inspiráló volt számomra, hogy végigasszisztálhattam ezt az utazást, s láthattam, ahogy a figurám végül lépésenként elkezd haladni a kitűzött cél irányába” – fűzte hozzá.
Forrás: Variety
Borítókép: VALERIE MACON / AFP, europress fotóügynökség








