Keanu Reeves a kaszkadőr csapat minden tagjának vett egy Rolexet a John Wick 4 forgatásán

John Wick - Keanu Reeves - Rolex

Keanu Reeves az elmúlt években nem mondhatni, hogy kiemelkedő alkotásokkal gazdagította volna filmográfiáját, most azonban jó szériája van, karácsonykor bemutatják a Mátrix negyedik epizódját, emellett pedig a John Wick negyedik részét is leforgatták már – és egyébként ötödik is lesz belőle.

Jól hozhattak ezek a produkciók a konyhára, ráadásul Keanu Reeves is biztosan örült, hogy két ikonikus szerepébe bújhatott ismét, így igencsak nagylelkű volt a John Wick forgatásának végén:

négy kaszkadőrt egy-egy Rolex karórával lepett meg.

A közösségi média tanúsága szerint Keanu Reeves szombaton este a párizsi Le Bistro Paul Bert étteremben négy kaszkadőrt – név szerint: Bruce Lee Concepcion, Jeremy Marinas, Dave Camarillo és Li Qiang – egy-egy vadiúj Rolex Submarinerrel lepett meg a John Wick 4. forgatásának lezárásaként. Nem is vártunk mást egy olyan embertől, akinek Hollywoodot meghazudtoló kedvességéről már városi legendák és mémek is születtek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WATCHMANIA (@watchmania) által megosztott bejegyzés

Míg az nem igaz, hogy egykor a gázsija jelentős részét szétosztotta a stábtagok között, az már igen, hogy egykor a Mátrix folytatásának forgatása után Harley-Davidson motorokat ajándékozott a kaszkadőröknek. A John Wick produkción dolgozó kollégákat ennél szerényebb ajándékkal lepte meg, de az öröm így sem maradt el. Jeremy Marinas a „legjobb búcsúajándéknak” nevezte az órát, és teljesen meg tudjuk érteni az örömét. Az 1953-ban bemutatott Submariner a modern búvárórák alfája és omegája, a mai napig meghatározó dizájn referencia az óra – amiből egyet Reeves is megtartott magának. A színész a 2020 szeptemberében bemutatott Ref. 126610LV modellt választotta, amelynek Oystersteel tokját fekete Cerachrom lünetta fogja közre, hozzá passzoló számlapja van világító indexekkel, a Rolex jellegzetes küklopsz lencséjével, az időmérőt pedig egy Oyster szíj rögzíti a csuklón. Az óra belsejében egy önfelhúzós caliber 3235 szerkezetet találunk, aminek 70 óra a járástartaléka. Erős, megbízható és karakteres óra, ami tökéletesen passzol a “John Wick Five” csapathoz.

Ami még inkább növeli az ajándék értékét, hogy egyáltalán nem könnyű ma Rolex-hez – legyen új vagy használt – jutni manapság, különösen egy Submarinerhez. A márka darabjai iránt megnövekedett kereslet és a koronavírus-járvány miatti ellátási nehézségek miatt komoly hiány van a svájci óraipart domináló Rolex termékeiből. A szóban forgó óra, aminek ára egyébként 9150 dollár, most a használt piacon a duplájáért található meg.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!