A Keresztapa ihlette az új Jacob & Co. tourbillont, még a főcímdalt is eljátssza

A keresztapa - karóra

Hiszek Amerikában. Hangzik az 1972-es klasszikus első mondata. A Keresztapa örökre megváltoztatta a gengszterfilmek szabályait, és az egyik legnépszerűbb filmes műfajjá tette azt. Sokakhoz hasonlóan Jacob Arabo is látta a filmet, sőt, ez volt az első mozi, amit Amerikában megnézett. Négy évtizeddel később pedig márkája egy Keresztapa inspirálta órával állt elő, amin még Don Corleone is megjelenik.

A Jacob & Co. alapítója, Jacob Arabo 1979-ben, 14 évesen költözött Amerikába Üzbegisztánból. Akkor még a nyelvet sem beszélte, a családjának pedig semmi pénze nem volt, ezért keményen kellett dolgozniuk. „Két évembe telt, mire megkerestem a pénzt, hogy moziba járhassak. A Keresztapa épp akkor ment ismét a mozikban. Ez volt az első film, amit moziban láttam” – elevenítette fel az alapító.

Ötven évvel és három Keresztapa filmmel később, a Jacob & Co. bemutatta a saját harmadik Keresztapa alkotását, ami le sem tagadhatná, hogy a klasszikus maffiatörténet inspirálta

A vizuális utalások mellett még zenél is az óra, természetesen A Keresztapa főcímdalát játssza el a viselője kívánságára. A két forgó zenélődobozos tárcsára pluszként 13 idézetet is felvéstek a filmből, úgy mint „Hagyd a pisztolyt. Hozd a cannolit!” vagy “Olyan ajánlatot teszek neki, amelyet nem utasíthat vissza”, illetve „Ez nem személyes. Ez szigorúan üzlet”, hogy csak néhányat említsünk.

Az idézetek mellett pontosan ugyanennyi képet is felvonultat az óra az oldalára vésve a filmben való megjelenésük sorrendjében. A 10 és 11 óra között található miniatűr zongorán Marlon Brando Don Corleone szerepében látható, a bábjátékos húrjait ábrázoló, eredetileg Mario Puzo regényborítóján és a filmplakáton szereplő kép sem maradhatott ki, míg a számlap közepén egy miniatűr vörös rózsa emeli a drámai hangulatot, amely arra a valós rózsára utal, amit Don Corleone a lánya esküvőjén viselt a hajtókáján. Tehát egy gyors rápillantás az órára elegendő, hogy elvonja az ember figyelmét, és azzal töltse az idejét, hogy felfedezi az óra egyes részleteit. Csak nehogy egy fontos üzleti megbeszélés közben kalandozz el!

De a show mögött is komoly erőfeszítéseket láthatunk a Jacob & Co.-tól. Az órában a Cal. JCFM04 található, amely 634 alkatrészből áll és egy háromtengelyes repülő tourbillont tartalmaz – négy évnyi tervezés eredménye.

Benjamin Arabov, Arabo fia (másképp írják a nevüket) és a Jacob & Co. vezérigazgatója szerint azonban a filmképek metszeteinek elkészítése a számlapra jelentette a legnagyobb kihívást.

“Francis Ford Coppola kultikus klasszikusának teljes filmes, grafikai és zenei felidézését akartuk megalkotni, amely minden korábbi iterációt felülmúl” – mondja. “2021 júniusában telefonon beszéltünk a Paramount Pictures képviselőivel, akiktől megszereztük A Keresztapa jogait, és elkezdtük tervezni, hogyan tudnánk felnőni a feladathoz a film 50. évfordulója alkalmából. Az egyik dolog, amit szerettünk volna, hogy reprodukáljuk a filmtekercs jeleneteit, és úgy döntöttünk, hogy ezt a tokon fogjuk megtenni” – tette hozzá.

A képek a szürke és a fekete 256 árnyalatában vannak megjelenítve. A Jacob & Co a DM Surfaces céggel dolgozott együtt, amely egy nagy intenzitású, nagy pontosságú Femto lézertechnológiát hozott létre, ezáltal páratlanul valósághű és élénk színvilágot érhettek el.

“Számtalan prototípuson mentünk végig, mindegyik egy kicsit más volt, mindegyik jobb, pontosabb. Igazi filmszerű hatást akartunk, amely érzelmeket vált ki” – mondja Arabov.

Mindössze 50 szerencsés kiválasztott kapja meg a Jacob & Co. 18 karátos fehéraranyból készült Opera Godfather 50th Anniversary óráját. A 49 mm x 21 mm vastag és 500 ezer dolláros óra biztosan nem azoknak való, akik a visszafogott, letisztult darabokat kedvelik és kerülik a feltűnést. Mondjuk érdekes lehet úgy bevonulni egy tárgyalásra, hogy közben A Keresztapa zenéje szól… Mindenesetre az óra mellé egy Keresztapa-témájú töltőtoll és egy whisky üveg is dukál.

A Keresztapa örök, stílusa időtlen: 3 klasszikus stíluslecke a filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusából

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!