Miskolci mestercipész a világ legjobbjai között
![Miskolci mestercipész a világ legjobbjai között](https://igenyesferfi.hu/wp-content/uploads/2023/04/ATTILA_shoes_ferfi_cipo_online_ferfimagazin_2023-1_resized_1200x.jpg)
Kovács Attila, miskolci mestercipész négy benevezett cipőjével négy aranyérmet, valamint férficipő kategóriában nagydíjat nyert Wiesbadenben, Németországban, a háromévente megrendezésre kerülő ISS (Inter-Shoe-Service) nemzetközi szakmai kiállításon. Az ISS a világ egyik, ha nem a legnagyobb és legjelentősebb szakkiállítása és vására, az itt nyert díj pedig a cipészszakma legjelentősebb elismeréseinek egyike szerte a világon.
A miskolci mestercipész két pár férfi és két pár női cipővel indult a 2023-as versenyen, ahol 16 ország 46 cipőkészítő mestere mérte össze tudását kifejezetten erre a megmérettetésre, minden elemében kézzel készített lábbelikkel. A verseny legeredményesebb cipőkészítője is Kovács Attila lett 2023-ban négy aranyérmével és kategórianagydíjával.
Az aranyéremmel díjazott ATTILA Shoes remekművek mind tökéletesen kimunkált, egyedi darabok és a cipészmester saját kezűleg készítette őket, az első tervektől, a szabáson, varráson keresztül az utolsó fényezésig.
A miskolci mestercipész vezette, világszerte elismert cipőmanufaktúra, az ATTILA Shoes rendre a legjobbak között szerepel a világversenyeken, hiszen számos aranyérme és nagydíja van már 2007 óta, de nem csak elismerésekben sikeres. Egyik leghíresebb kuncsaftja például Sir Roger Moore, akit egy eseményre hívtak meg Magyarországra még 2010-ben és fél órája volt az egykori James Bondnak a cipőrendelésre. Kovács Attila lézerrel a cipő talpára gravírozta a James Bond 007 feliratot.
Kovács Attila kézzel varrott, a létező leghagyományosabb technológiával készített egyedi férfi cipői a legkiválóbb minőségű, válogatott, prémium alapanyagokból készülnek, amelyek közt megtaláljuk a klasszikus és különleges bőröket egyaránt.
Íme, a 2023-as győztes cipők:
![Attila Shoes férfi cipő - férfi divat - online férfimagazin](https://igenyesferfi.hu/wp-content/uploads/2023/04/ATTILA_shoes_ferfi_cipo_wiesbaden_1_online_ferfimagazin.jpg)
Alga-zöld alligátorbőr férfi cipő, bőrtalpa faragva és festve, patkó alakú, réz karikákkal és szegekkel díszített rakott bőrsarokkal.
![Attila Shoes férfi cipő - Kovács Attila cipő - online férfimagazin](https://igenyesferfi.hu/wp-content/uploads/2023/04/ATTILA_shoes_wiesbaden_ferfi_cipo_online_ferfimagazin_2023-2.jpg)
Fakéreg-mintázatú barna bőr férfi cipő, talpán tematikus domborfaragással, a fa erezetét és az évgyűrűket idéző rakott bőr sarokkal.
![Attila Shoes cipő - Wiesbaden verseny](https://igenyesferfi.hu/wp-content/uploads/2023/04/ATTILA_shoes_wiesbaden_3_online_ferfimagazin_2023.jpg)
Irizáló aranyszínű kígyóbőrből készült női magassarkú masnis cipő, faragással mintázott és festett bőrtalppal.
![Attila Shoes Wiesbaden női cipő](https://igenyesferfi.hu/wp-content/uploads/2023/04/ATTILA_Shoes_wiesbaden_4_online_ferfimagazin_2023.jpg)
Gyöngyház-kék és ezüst színű szattyán bőrből készült női magassarkú körömcipő, faragással mintázott és festett bőrtalppal.