Vasárnaptól átjárhatóak a Szép-kártya alszámlái

Szép-kártya 2021

Az év végéig szabad az átjárás a Szép-kártya egyes alszámlái között, így mintegy egymillió munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből fizethet a szálláshelyért, vendéglátásért vagy szabadidős-szolgáltatásért vasárnaptól – jelentette be Tállai András.

 

A Szép-kártyát érintő javaslatokról tárgyalt legutóbbi, április 19-i ülésén a Nemzeti Versenyképességi Tanács is – jegyezte meg a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára, utalva arra, hogy a tanács a Szép-kártya adókedvezményének meghosszabbítását javasolta a kormánynak.

A 2020. április 22-től 2021. június 30-ig tartó több mint egy éves időszakban a kormány megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, azóta már csak 15 százalék. Amennyiben a kormány elfogadja a tanács javaslatát, akkor az adómérték nem változna július 1-jétől az év végéig. Az adókönnyítés fél évvel történő meghosszabbítása idén, az év elejétől számítva 41 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél.

Míg az adó a felére csökkent, addig a kedvezményes adókulccsal adható összeg csaknem megduplázódott.

A turizmusra költhető rekreációs keretösszeg 450 ezer forintról a koronavírus-válság időszakában (2021. június 30-ig) 800 ezer forintra nőtt, amelyből Szép-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható. A Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslata alapján ez az időszak is meghosszabbodna az év végéig.

A vasárnap hatályba lépő változás nagy könnyebbséget jelent a felhasználóknak, hiszen a Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható. A járványhelyzet alatt eddig nem használt szálláshely, vagy a szabadidő zsebből mától már lehet vendéglátásra is költeni.

A fokozatos újranyitás következő állomásánál, amint négymillióan lesznek beoltva, a védettségi igazolvánnyal számos turisztikai szolgáltatás válik elérhetővé, így a vendéglátás alszámlán összegyűlt összegből akár fürdő-, uszodabérlet is vásárolható, vagy a szállásdíj is kiegyenlíthető lesz.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!