A magyar útlevél továbbra is az egyik legerősebb a világon

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.07.24 | Életmód | Olvasási idő: 3 perc
A magyar útlevél továbbra is az egyik legerősebb a világon

Összeállította a világ legerősebb útleveleit tömörítő listáját a Henley & Partners nevű brit migrációkutató cég. A lajstrom számos érdekességet kínál a téma iránt érdeklődőknek – egyebek mellett az is kiderül belőle, hogy a magyar útlevél miatt 2023-ban sem kell „szégyenkeznünk”, de az előző összesítéshez képest trónfosztás is történt: a korábbi listavezető Japán két helyet is lejjebb csúszott.

Izgalmas listát állított össze a Henley & Partners nevű brit migrációkutató: összesítésükben azon országok szerepelnek, ahol a világ legerősebb útleveleit állítják ki. De mit is jelent pontosan ez a kifejezés? Nos, a dolog sokkal egyszerűbb, mint amilyennek elsőre tűnik: egy útlevél annál „erősebb”, minél több országba biztosít vízummentes belépést. Érdekesség, hogy hozzávetőleg fél évtizeden keresztül a japán útlevél bizonyult a világ legerősebbjének, de idén trónfosztásra került sor – derül ki a Bloomberg cikkéből.

A szingapúri útlevéllel ugyanis 192 különböző országba lehet vízummentesen beutazni, ami világszerte is egyedülálló számadat. A korábbi aranyérmes Japán egyébként már csak a dobogó legalsó fokát foglalhatja el.

A második kategóriába jelenleg Németország, Olaszország és Spanyolország tartozik: a felsorolt államok által kiállított útlevelekkel 190 különböző országot lehet meglátogatni. A harmadik csoportot Ausztria, Finnország, Franciaország, Luxemburg, Dél-Korea, Svédország és a már említett Japán fémjelzi, ezen országok esetében az iménti szám „már csak” 189, a negyedik helyen pedig Dánia, Hollandia, Írország, és az Egyesült Királyság osztozik. Ezek az államok 188 országba biztosítanak beutazást vízumkötelezettség nélkül.

A listán Magyarország felettébb előkelő helyen szerepel: a mezőny hatodik kategóriáját erősíti. Ez azt jelenti, hogy a hazai útlevéllel 186 országba nyerhetünk bebocsátást vízummentesen. A hatodik helyet Magyarország Lengyelországgal és Ausztráliával osztja meg.

Az Amerikai Egyesült Államok az elmúlt évtizedben fokozatosan lejjebb csúszik a listán: tíz évvel ezelőtt még éllovasnak számított, most viszont csak a nyolcadik helyet sikerült megcsípnie. Az Egyesült Királyság ezzel szemben épp „felívelő szakaszában” tart: a Brexit után két helyezést is javított.

A jelenlegi aranyérmes Szingapúrban kiváltképp nehéz állampolgársághoz jutni, amit a konkrét számok is ékesen bizonyítanak. Az ország lakóinak száma 5,6 millió fő, és ebből évente mindössze 23 100 ember nyerheti el az állampolgárságot.

 

 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!