Verstappen: már hálás vagyok édesapámnak

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.02.25 | Sebesség | Olvasási idő: 2 perc
Verstappen: már hálás vagyok édesapámnak

Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok Forma-1-es versenyzője ma már hálás az édesapjának, a korábbi F1-es pilóta Josnak azért a szigorú nevelésért és kemény edzésért, amelyet pályafutása korai szakaszában kapott.

A 26 éves holland sztár az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban azt mondta, édesapja módszerei nem működtek volna mindenkinél, mert minden gyerek másképp nő fel és különböző személyiséggel rendelkezik.

„Nekem viszont pontosan erre volt szükségem. Persze néha azért szóvá tettem, hogy miért kell állandóan ilyen komolynak és szigorúnak lennie, most viszont már hálás vagyok érte” – fogalmazott Verstappen, aki az elmúlt három idényben sorozatban három vb-címet nyert.

„A gyerekkori felkészítésem miatt már nem tudott meglepni mindaz, ami később jött, a Forma-3-ban, vagy az első Forma-1-es években” – tette hozzá a holland pilóta, aki kiemelte, édesapja felkészítésének köszönhetően nem okozott neki nehézséget beilleszkedni az élsport mezőnyébe, mert a gokarttól kezdve „a lehető legkeményebb, ám egyben legjobb nevelést” kapta.

„Ennek eredményeként teljes mértékben fel voltam készülve mentálisan a Forma-1-re és a nehézségekre” – hangsúlyozta a vb-címvédő.

A Max Verstappennel készült exkluzív interjú teljes egészében vasárnap este 20 órakor lesz látható az M4 Sporton.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!