Verrasztó Dávid: Nem akarok a fiatalok útjába állni

verrasztó dávid - ezüst érem

Verrasztó Dávid ezüstérmet nyert 400 méter vegyesen a római úszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

A 33 éves magyar versenyző – aki 2014 és 2018 között sorozatban háromszor nyerte meg ezt a számot a kontinensviadalokon – idei legjobbjával, 4:12.58 perces idővel csapott célba az olasz Alberto Razzetti (4:10.60 perc) mögött.

Verrasztó a legjobb idővel (4:15.52) várta a finálét, a rajt után pillangón a második helyen állt Razzetti mögött, majd a várakozásoknak megfelelően háton átvette a vezetést.

Féltávnál több mint másfél másodperccel volt gyorsabb délelőtti idejénél. Mellen az olasz került előnybe, és egy testhossz előnnyel indult neki a gyorsúszásnak, innen pedig már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet.

“Nagyon örülök ennek az ezüstnek, ez a realitás, hiszen februárban még 85 kiló voltam. Azóta összekapáltunk egy egész jó reggeli időt is. Megpróbáltam, de inkább most a tutira mentem, amikor láttam, hogy elmegy az olasz. Fontos lépés volt ez az ezüstérem, hiszen akár itt véget is érhetett volna az egész, mindjárt harmincnégy éves vagyok, mögöttem vannak jó fiatalok, én pedig nem akarok az útjukba állni, azért mert én vagyok Verrasztó Dávid, aki valaha 4:09-et tudott” – mondta az egész Eb második legidősebb férfi úszója, aki augusztus 22-én ünnepli születésnapját. Verrasztónál csak a hazaiak egyik kedvence, Fabio Scozzoli korosabb, ő augusztus 3-án múlt 34 éves.

Verrasztó megjegyezte, innen lehet előre lépni, és ugyan nem állítja, hogy majd 36 évesen olimpiai bajnok lesz, de képes lehet olyan időre, ami akár döntő érhet majd jövőre a világbajnokságon, vagy utána Párizsban.

(Forrás és kép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!