Verrasztó: 33 évesen már nem tűri az ember, ha így viselkednek vele

Verrasztó Dávid - 2021 - Tokió

Az elsők között érkezett meg Budapestre Verrasztó Dávid, aki nagy súlyt cipelt magával egész eddigi karrierje során, hiszen Európa-bajnok és vb-ezüstérmes létére rosszul sikerültek az olimpiái.

Tokióban azonban – két tizeddel lemaradva a dobogóról – negyedik helyezett lett 400 vegyesen, ami a többség szerint remek eredmény. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó Verrasztó Dávid azonban nem teljesen gondolja így.

“Nem érzem magam túl jól, megmondom őszintén, annak ellenére, hogy jól sikerült minden. Nem nagyon tudtam még feldolgozni, hogy soha nincs szerencsém”

– nyilatkozta a hazaérkezése után Verrasztó Dávid a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek. „Én is biztos sok mindent elrontottam, és tudom, hogy nem tudom kihozni magamból az olimpián, amire képes vagyok, de ahhoz képest, ami eddig volt, ez most hatalmas fejlődés. De úgy gondolom, hogy húsz év után megérdemeltem volna azt a két tized szerencsét, ez az egy, ami bánt. Szerintem mindenki szomorú, mert mindenki ugyanazt gondolja, amit én.”

Vagy talán mégsem?

Verrasztó Zoltán például jóval szebb képet fest fia tokiói teljesítményéről. „Fantasztikus volt számomra, mert le tudta magát győzni, és két ilyen borzalmas olimpia után döntőbe került. Soha nem volt még ilyen erős mezőny, megvolt az esély, hogy bármilyen érmet nyerjen. A végén nem sikerült sajnos, negyedik lett, de azt gondolom, hogy nem kergetnek senkit az asztal körül, ha negyedik helyen végez az olimpián” – fogalmazott az olimpiai ezüstérmes és világbajnok Verrasztó Zoltán.

Az augusztusban már 33 éves úszó egyelőre nem tudja, hogyan tovább.

„Nagyon sokat nem lehet kihagyni, az felér egy öngyilkossággal, két-három hónap kihagyás nagyon a végét jelenti egy harminc év feletti sportolónak. Most nem tudom, hogy mit kellene csinálnom, ha érmet nyerek, akkor biztosan ez lett volna az utolsó olimpiám, ezt ezer százalékra mondanám. Azt nem tudom, hogy harminc fölött hogy lehet nyerni. Tíz évvel fiatalabb nem leszek, az biztos, ezen nem tudok változtatni.”

Az úszás szeretete azonban még akár Párizsig is repítheti.

„Szeretek úszni, de azért van egy-két dolog, amiből nagyon elegem van, és azt 33 évesen már nem tűri az ember, ha így viselkednek vele. Ezen el fogok gondolkozni, hogy melyik a fontosabb nekem, s hogy mit bírok még ki. Aki ismer, az tudja, mi zajlik itt húsz éve, ahhoz képest elég jól bírom.”

A DIGI Sport Verrasztó Dávidnak felvetette: sokan nem tudják, hogy mire gondol, amikor a 20 éve zajló gondokról beszél, erre az úszó egy mosoly kíséretében rávágta: „Dehogynem!”

(Kiemelt kép:MTI/Kovács Tamás)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!