Vereséggel kezdett a férfi kézilabda-válogatott

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.07.28 | Olimpia | Olvasási idő: 3 perc
Vereséggel kezdett a férfi kézilabda-válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35-32-re kikapott Egyiptomtól a párizsi olimpia csoportkörének első fordulójában, szombaton.

A magyarok hétfőn az amerikai kontinens legjobbjával, Argentínával, szerdán Norvégiával, pénteken a világbajnok Dániával, jövő vasárnap pedig a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországgal találkoznak.

A negyeddöntőbe az első négy helyezett jut.

Védekezésben és támadásban is több hibával kezdett a magyar csapat, ezért öt perc elteltével már 4-1-es hátrányban volt. Az Afrika-bajnokság címvédője szinte minden kihagyott lövést, labdaeladást, lépéshibát, rossz passzt góllal büntetett, és bár Bartucz László védéseivel 7-6-ra felzárkóztak a magyarok, Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak két perccel később időt kellett kérnie (6-10). Ennek és a cseréknek sem volt számottevő hatásuk, mert 8-1-es sorozata végén már nyolc találat volt Egyiptom előnye. Ebben az időszakban a támadójáték pontatlanságainál is meglepőbb volt a szellős, olykor rendezetlen védekezés. A 17. perc után nem nőtt tovább a különbség, némileg javult a magyarok teljesítménye, ennek köszönhetően 19-15-re felzárkóztak a szünet előtt.

A második félidőt sokkal éberebben, feszesebben kezdte a nemzeti együttes, amely két találatra csökkentette a hátrányát, de az egyiptomiak távoli átlövéseire továbbra sem volt ellenszere. Egyre kevesebb volt a hiba, jöttek a védések Palasics Kristóftól, és amikor már csak 23-22-re vezetett az afrikai csapat, szövetségi kapitánya, a Szegedet tíz évig irányító Juan Carlos Pastor időt kért. Bár egy 4-0-s sorozat végén összejött az egyenlítés, a vezetést nem sikerült átvenni, mert az ellenfél játéka ismét pontosabbá és hatékonyabbá vált.

Chema Rodríguez kétirányítós játékkal próbálkozott, de az 56. percben megint négy volt közte (28-32). Nagy hajrával újra visszakapaszkodtak Bánhidi Bencéék, az utolsó perc 33-32-es állással kezdődött, de ekkor is az ellenfél bizonyult pontosabbnak, és mivel egyszer sem került hátrányba az egész meccsen, megérdemelten nyert.
Bartucz László öt, Palasics Kristóf hat, a túloldalon Karim Hendavi három, Mohamed Ali hat védéssel zárt. A magyaroknak 12 eladott labdájuk volt a találkozón.

A két csapat 19. egymás elleni mérkőzésén 15 magyar siker és három döntetlen után ez volt az első egyiptomi siker rendes játékidőben.

(Forrás és kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!