Valter jó formában, izgatottan várja a Vuelta rajtját

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.08.16 | Sport | Olvasási idő: 5 perc
Valter jó formában, izgatottan várja a Vuelta rajtját

Jó formában érzi magát és izgatottan várja a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny szombati rajtját Valter Attila, akiről kedden derült ki, hogy bekerült a Visma-Lease a Bike nyolcfős keretébe.

Az M1 aktuális csatorna a Liszt Ferenc Repülőtéren érte utol telefonon a 26 esztendős magyar bajnokot, aki fantasztikus teljesítménnyel negyedik lett a párizsi olimpia mezőnyversenyében, az ötkarikás játékokat követő rövid pihenő után pedig eredetileg a hétfőn kezdődött lengyel körversenyre utazott volna, ám röviddel a rajt előtt kikerült az ott szereplő sorból.

Ennek okára kedden délelőtt derült fény, ekkor jelentette be a Visma a spanyol körversenyen szereplő keretét, amelyben a címvédésért hajtó amerikai Sepp Kuss és a szakaszsikereket célul kitűző belga Wout van Aert segítői között ott szerepel Valter is.

Valter Attila elárulta, néhány nappal korábban tudta meg, hogy megváltozik a programja, már megvolt a repülőjegye a lengyel körversenyre és összekészítve a bőröndje, nem is készült szereplésre háromhetesen, hiszen pénteken nyitották meg a régóta tervezett kerékpáros kávézójukat Budapesten. Annak nem örül, hogy csapattársa bukása miatt van szükség a beugrására, ám örül, hogy a jól sikerült olimpia után került be a keretbe.

„Nagyon-nagyon zsúfolt volt ez az időszak, ám szuperül alakult minden, az olimpia is és a kávézónyitás is, hogy ne mindig csak a sporttal foglalkozzak. Most már tényleg azt érzem, készen állok arra, hogy elkezdjem a következő Grand Touromat” – szögezte le a magyar kerékpáros, aki idén már végigtekerte a májusi Giro d’Italiát. Ez lesz pályafutása hatodik háromhetese, viszont az első olyan esztendő, amikor két Grand Tourt is teljesít. Ezt korábban csupán egyetlen magyar kerékpáros mondhatta el magáról, Bodrogi László 2007-ben a Girón és a Vueltán is rajthoz állt.

Valter Attila tavaly tagja volt a Visma nyolcfős keretének, amely végső sikerhez segítette Kusst, aki ezúttal is a csapat kapitánya lesz.

Valter kitért rá, hogy az idei Vuelta talán nehezebb lesz, mint a korábbi. (Amint a Cycling Statistics nevű kerékpáros szakoldal X-en – korábbi Twitter – összegyűjtötte, 2005 óta nem volt ennyi szintemelkedés egyik háromhetesen sem, ugyanis összesen 59 564 méternyi mászás vár a kerékpárosokra.)

„Az idei szakaszok nagyon-nagyon kemények, de általában ezek nekem kedveznek. Úgyhogy tényleg nem véletlen kerültem be a keretbe, a formám nagyon jó, nyugodtan állok a rajthoz, nem stresszelek rajta és tényleg várom. Egyszerűen izgatott vagyok, hogy elkezdjem és egy nagyon jó sorral, a tavalyi győztessel a csapatomban letekerjem” – fejtette ki.

Kitért rá, hogy az edzéstervén csak kisebb változtatást hajtottak végre azt követően, hogy kiderült a Vuelta-indulása, ugyanis ennyire az utolsó pillanatban már nem lehet érdemi munkát végezni, a szintentartáson volt a fókusz. Elmondta azt is, hogy ha kapitányként számítanának rá vagy magáért mehetne, akkor sokkal hamarabb tudott volna az indulásáról.

„De nem véletlenül raktak be, kellett a csapatból valaki, és vagyunk nagyjából húszan a csapatban még, akik ugye úgymond szabadok, és ebből a közel húsz főből választottak engem, ez a formámat nagyon jól mutatja” – szögezte le, megemlítve, hogy a felkészülése a spanyol körverseny szempontjából nem volt százszázalékos, hiszen eredetileg nem arra időzítették a formáját, amelyet ugyanakkor így is 99 százalékosnak tart.

„Sokkal jobban nem érezhetném magam. Ehhez hozzájárul talán az a fajta nyugodtság, amit az okoz, hogy ennyire későn tudtam meg a hírt. Ha az ember hónapokkal előre tudja, akkor az rá is rak valamennyi terhet. Rajtam ez a teher most nincs, úgyhogy biztos, hogy maximálisan tudom majd segíteni a csapattársaimat” – tekintett előre bizakodva, ugyanakkor azt bevallotta: a hosszabb hegyek háttérbe kerültek számára valamelyest az elmúlt időszakban, hiszen egynapos viadalokra készült.

A Vuelta kapcsán elégedett azzal lenne, ha idén is meg tudná mutatni, amit tavaly már sikerült, hogy mennyire jól tud segíteni, illetve hogy bizonyítsa, mennyit fejlődött és mennyivel érettebb lett versenyzőként akár a helyzetfelismerése, akár a nyugodtsága.

„Szeretném azt a lendületet továbbvinni, amit az olimpia adott” – mondta Valter Attila.

A spanyol körverseny szombaton a portugáliai Lisszabonból indul és szeptember 8-án Madridban zárul.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!