Valter Attila: nekem Szicíliában kezdődik a verseny

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.05.09 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Valter Attila: nekem Szicíliában kezdődik a verseny

Valter Attila szerint az első három nap az ünneplésről szólt, így számára igazán csak Szicíliában kezdődik a 105. Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny, amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték.

„Ezúttal előrébb helyezkedtem, mint ahogy a mezőnyhajrákban szoktam. Nem volt gond, de ott erősebben nyomni kellett. Természetesen elégedett vagyok, hogy csapattársam, Arnaud Démare másodikként ért célba” – fogalmazott a Groupama-FDJ magyar bringása, aki 48. lett a Kaposvár és Balatonfüred közötti 201 kilométeres harmadik etapon.

Valter – végig széles mosollyal az arcán – arról beszélt, hogy a nyeregben rendszerint nagyon koncentrált szokott lenni, de most egyszerűen képtelen volt fókuszálni, így csak élvezte azt a csodálatos hangulatot, amit a magyar szurkolók teremtettek.

„Mindenhol tömött sorokban voltak a szurkolók, sokan különféle rózsaszín jelmezekben pompáztak. Felemelő és vicces volt egyben. Ez nemcsak nekem volt ünneplés, hanem az egész mezőnynek, mindenki nagyon élvezte ezt a három napot” – mondta Valter Attila.

Peák Barnabásnak dolgoznia kellett az istálló egyik ászáért, Biniam Girmayért, ezért 1:06 perc hátránnyal haladt át a célvonalon, de a csapattársaival gratuláltak egymásnak, miután az eritreai bringás negyedik lett.

„Szép munka, értékes pontok” – gratulált Girmaynak a magyar versenyző.

A 105. Giro d’Italia résztvevői a hétfői szünnap után már Szicíliában folytatják: az Avolából induló 172 kilométeres szakasz az Etnán zárul hegyi befutóval. A 3445,6 kilométer össztávú viadal május 29-én a veronai időfutammal fejeződik be.

(forrás és kép: MTI / Koszticsák Szilárd)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!