Szilágyi Áron: Hetekre, hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy felfogjam, mi is történt Tokióban!

Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok - Tokió

Több évtizedes „átkot” tört meg Szilágyi Áron a 2016-os nyári olimpián azáltal, hogy kardvívásban megvédte a 2012-ben elhódított címét, hiszen az 1948-ban győztes kalapácsvető, Németh Imre után ő lett a második magyar sportoló, aki úgy lett ötkarikás bajnok, hogy a megnyitón vitte a zászlót. A Vasas SC 31 esztendős vívója Tokióban újabb nagy tettet vitt véghez.

Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét.A Vasas vívója egész nap bámulatos teljesítményt nyújtott, a helyi idő szerint esti döntőben pedig parádés vívással 15-7-re múlta felül az olasz Luigi Samelét. Az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron elárulta: szombati, tokiói győzelme pillanatában azért rázta a fejét, mert az első gondolata az volt, hogy ezt nem hiszi el, ez biztosan csak egy álom.

“Hetekre, de lehet, hogy hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy elhiggyem, felfogjam, hogy mi is történt itt” – jelentette ki.

“Londonban még nagyon fiatal és ambiciózus voltam, éhes a sikerre. Rióban és Tokióban már segített a tapasztalatom. Én voltam az a mezőnyben, aki már tudta, milyen egy olimpiai elődöntőben, döntőben vívni és ebből előnyt tudtam kovácsolni. Ilyen értelemben a második és a harmadik könnyebb volt, mint az első” – fogalmazott Szilágyi Áron.

“Nagyon boldog vagyok, nagyon nehéz felfogni és elhinni, hogy mit is vittem véghez. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ma vívtam. Rövid ünneplést tartok, mert szerdán jön a csapatverseny és abban is szeretnénk jól szerepelni. Nem kell motiválni a társaimat, már a felészülés alatt és itt Tokióban is mind a négyen nagyon fontos helyen kezeltük, kezeljük a csapatversenyt, szeretnénk jó eredményt elérni, érmet szerezni. A következő 3-4 napban ezért fogunk dolgozni” – tette hozzá a Vasas 31 éves vívója.

Szilágyi Áron az elmúlt bő egy évben, amely mindenki számára kihívásokkal járt, egy pillanatra sem tévesztette szem elől, hogy mi is a célja, még akkor sem, amikor a koronavírus-járvány miatti lezárások megakadályozták abban, hogy a csapattársasival tréningezzen.

“Otthon edzettem, elmentem futni és motivált tudtam maradni ebben az időszakban is. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy ma sikerrel jártam” – nyilatkozta.

Az olasz Luigi Samele, aki 15-7-re maradt alul Szilágyival szemben a döntőben, azt mondta, hogy nagyon örül az eredményének, szerinte remekül vívott a nap során.

“Bekerültem a döntőbe, de úgy tűnik, az utóbbi tíz évben van valaki, aki verhetetlen. Gratulálok Áronnak, de úgy gondolom, hogy az ezüstéremmel magamnak is remek születésnapi ajándékot adtam” – mondta a vasárnap 34. születésnapját ünneplő vívó.

Szilágy Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének – Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak – sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás még senkinek nem jött össze.

(Forrás és kép: MTI / Illyés Tibor)

Szilágyi Áron: Hogy miért jó a csúcson lenni? Mert innen látni az összes többi csúcsot!

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!