Suhajda Szilárd egész életében erre a csúcstámadásra készült

Suhajda Szilárd - Mount Everest 2023

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést – jelentették be szombaton.

A HVG.hu kérdésére Pintér László hegymászó, szakíró és az expedíció kommunikációs vezetője beszélt a csúcstámadás körülményeiről és a magyar hegymászó keresésére indított mentőakcióról.

“Ideális körülmények között indult, de nagyon lassan haladt”

– fogalmazott Pintér László hozzátéve, hogy Suhajda Szilárd terve az volt, hogy még május 24-én eléri a csúcsot.

„A mászóknak kora délután vissza kellene érni az alaptáborba, Szilárd pedig azt mondta, lehet, hogy ez 4-5 óra lesz, inkább közel az öthöz. A jeladó alapján azonban már este 9-10 órás visszatéréssel lehetett számolni” – árulta el Pintér aki azt is elmondta, ilyenkor a mászók hajlamosak túlfeszíteni a húrt.

“Szilárd egész életében erre a csúcstámadásra készült, nagy álma volt megmászni az Everestet palack nélkül. Ott volt a siker kapujában, ilyenkor hogy fordítod vissza? – mondta Pintér.

Az expedíció korábbi beszámolói alapján ismert, hogy Suhajda Szilárd jeladója kétszer jelzett, egyszer fél hatkor, majd pedig fél nyolckor, azt viszont nem tudták, hogy a hegymászó melyik irányba halad.

Nem jelentkezett be a csúcsról, amikor pedig késő este sem tért vissza, tudták, hogy nagy baj van.

Mivel naplemente után már nagyon kockázatos felérni a csúcsra, a háttércsapat azonnal felvette a kapcsolatot az ügynökséggel, amely Suhajda Szilárd útját szervezte.

A háttércsapat május 25-én kora este értesült róla, hogy egy másik expedíció serpája a reggeli órákban körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában látta Suhajda Szilárdot.

A serpa korábbról személyesen ismerte a magyar hegymászót, így biztosan állította, hogy őt látta. Amikor elhaladtak mellette életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta. A serpa vezető rendkívül legyengült állapotú kínai kliensét támogatta lefelé a csúcsról, ezért semmilyen módon nem tudott segíteni a hegymászónak, aki ráadásul a mászóúttól valamivel távolabb feküdt, ezért nem kapcsolódott a rögzített biztosító kötélhez. Kötélbiztosítás nélkül megközelítése életveszélyes lett volna.

A háttércsapat azonnal megkezdte a mentés szervezését, és az esti órákban megállapodott a magyar mászó alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy pénteken reggel megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják Suhajda Szilárdot. Ezzel egy időben három serpát is elindítottak, akik optimális esetben már pénteken, a késői órákban felérhettek volna hozzá.

A háromfős serpa csapatban volt a téli K2-t elsőként megmászó Gelje Sherpa is. A neves olasz hegymászó és helikopter-pilóta, Simone Moro Katmanduból gépével egyenesen a kettes táborba vitte őket, majd egy felderítő repülésre indult, hogy átvizsgálja a hegy déli oldalát, kizárva annak esélyét, hogy a magyar mászó közben lezuhant.

A közlemény szerint a három serpa pénteken, nepáli idő szerint délelőtt 10 órakor indult el a 6400 méteren lévő kettes táborból és hét óra alatt elérték a 7950 méteren lévő négyes tábort. Ez az út egy átlagos mászónak két napra elosztva ennek az időnek a háromszorosa. Itt egy negyedik serpa és egy segítő várta őket sátorban.

Rövid pihenőt követően, a szél csitulása után mindössze két órával felérkezésük után, nepáli idő szerint 19:15-kor a háromfős csapat elindult a Hillary-lépcső irányába. Egész éjjel másztak, a megadott helyen azonban nem találták Suhajda Szilárdot, ezért elkezdték átkutatni a területet a csúcsig, majd vissza a Hillary-lépcsőhöz. A Hillary-lépcső környékét tüzetesen átvizsgálták, minden lehetséges esésvonalat az úttól jobbra és balra, a nepáli és a tibeti oldalon is, ameddig csak le tudtak ereszkedni a rögzített kötelektől. Ezután a lépcső alatti, 8750 méternél lévő Déli-csúcsig vezető szakaszt, és annak belátható környékét vizsgálták át, de nem találták meg a hegymászót.

Ekkor a háttércsapattal történt egyeztetést követően közösen úgy döntöttek, hogy a keresést berekesztik. Vasárnap még egy utolsó helikopteres repülést végeznek a hegy kettes tábora feletti oldalának átkutatására.

Az eltelt időt, az időjárási és a terepviszonyokat figyelembe véve semmilyen további esélye nincs annak, hogy a hegymászót életben találják.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!