Shane Tusup vállalná Hosszú Katinka olimpiai felkészítését

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.10.14 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Shane Tusup vállalná Hosszú Katinka olimpiai felkészítését

Háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok, az első versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban. Hosszú Katinka mindent, amit lehetett elért és Shane Tusup szerint a 33 éves úszónő még mindig bármire képes lenne.

Hosszú Katinka felkészülésének irányítását 2012 szeptemberében vette át Shane Tusup, közösen pedig kirúgták a világ oldalát, megállíthatatlanok voltak. A közös munka 2018 májusában, házasságuk pedig 2019 márciusában ért véget, Tusup pedig most meglepő kijelentést tett a Blikk kérdésére: vállalná Hosszú felkészítését az olimpiára.

„A magyar sportnak szüksége van olyan ikonokra, mint ő”

– fogalmazott Hosszú Katinka egykori edzője, volt férje. “Sok múlna a beszélgetésünkön és a munkatervén. De profi edző vagyok, és szabadúszó, ha valakinek szüksége van a segítségemre, nem teszem le a telefont. Főleg nem egy magyar hősnek” – tette hozzá.

Shane Tusup a Blikk kérdésére azt is elmondta, Hosszú Katinka helyében mindenképp folytatná az úszást.

“Tudom, Magyarország előkelő helyen van az olimpiai érmek tekintetében, ami azért is fantasztikus, mert nincs olyan nagy merítési lehetősége, mint a nagyhatalmaknak. De ez az ország annyira erős tehetséges sportolók tekintetében, hogy az elképesztő. Miért ne lehetnénk büszkék arra, ha Katinka akár csak döntőbe jut egy olimpián? Ő még mindig bármire képes” – mondta az amerikai-magyar edző a bulvárlapnak adott interjúban.

(Hosszú Katinka és Shane Tusup FFN Golden Tour, Franciaország, 2015. március 13-15. Stephane Kempinaire / KMSP / DPPI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!