Parádésan rajtolt a magyar pólóválogatott a vébén

A magyar férfi vízilabda-válogatott lehengerlő teljesítménnyel rajtolt a szingapúri világbajnokságon. Varga Zsolt csapata már az első félidőben eldöntötte a meccset és végül 18-6-os győzelemmel küldte haza az ausztrálokat.
A találkozó Angyal Dániel akciógóljával indult, de az ellenfél gyorsan válaszolt. A folytatásban Vigvári Vince fórból volt eredményes, majd Fekete Gergő villámgyors lefordulás után lőtt a hálóba. Az ausztrálok ezután is keresték a helyüket, de a magyar védekezés végig zárt volt, támadásban pedig jött a show: Vámos Márton balkezes bombája után Vigvári Vendel is villant – öt egyre vezettünk az első negyed végén.
Megsemmisítő első félidő: 9-1 a nagyszünetre
A második játékrész elején Vigvári Vince és Burián Gergely tovább növelték az előnyt, az ausztrálok pedig láthatóan nem találták a ritmust. Vámos ismét betalált, majd Manhercz Krisztián egy ötméterest is értékesített – ezzel kilenc gólnál jártunk a szünetre, míg ellenfelünk csak egyig jutott.
A harmadik negyedben kicsit akadozott a magyar gépezet, de így is sikerült megtartani a fölényt. Az ausztrálok ekkor találtak be másodszor, de Fekete egy szokásos gyors mozdulattal azonnal válaszolt. Burián látványos gólt lőtt, Csoma ötméterest védett, Vámos pedig lemásolta társát – a negyed végén 12-3 állt az eredményjelzőn.
Az utolsó játékrész sem telt eseménytelenül: Molnár Erik kapufás csavargólt szerzett, Kovács Péter pedig két emberrel a nyakán is betalált. Nagy Ádám egy kemény szabálytalanság után válaszolt egy elegáns elhajlós lövéssel, majd Kovács ismét villant, végül Jansik Szilárd is megszerezte a maga gólját – így alakult ki a 18-6-os végeredmény.
Folytatás hétfőn Japán ellen
A magyar válogatott hétfőn a japánok ellen száll vízbe, majd szerdán az Európa-bajnok Spanyolország következik. A csoportelsők egyenesen a negyeddöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak a nyolc közé kerülésért.
(Forrás és kiemelt kép: MTI)