Nagelsmann szerint jelenleg egyetlen dolog számít

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.06.19 | Foci EB | Olvasási idő: 4 perc
Nagelsmann szerint jelenleg egyetlen dolog számít

Julian Nagelsmann, a magyar labdarúgó-válogatott ellen készülő házigazda német csapat szövetségi kapitánya szerint a legfontosabb most az, hogy szerdán legyőzzék az ellenfelet, nem pedig az, hogy mennyi gólt szereznek az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulós meccsén.

A 36 éves edző a mérkőzés helyszínén, Stuttgartban tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, teljes mértékben felkészültek abból, hogy a magyar együttes labdával és labda nélkül milyen játékra képes, ennek megfelelően megnézték a Marco Rossi szövetségi kapitány által irányított csapat Svájc elleni első Eb-meccsét is.

„Két teljesen különböző félidőt játszottak a magyarok, mert miután az első félidőben nem tudták megnehezíteni a svájciak dolgát, úgy a második félidőben robosztus futballt mutattak be. Jól felkészültünk, a célunk pedig legfőképpen a győzelem, nem pedig az, hogy mennyi gólt szerzünk”

– nyilatkozta Nagelsmann, aki szerint minden játékosa számára hosszú volt az idei szezon, ennek nyomait mindannyian érzik, de mint mondta, ezzel a magyarok is így vannak.

„A sikerünknek több kulcsa is lehet. A magyarok a beadásoknál és fejjel nagyon jók, a szabadrúgásokkal pedig mindig veszélyes helyzeteket tudnak teremteni függetlenül attól, hogy melyik csatáruk van éppen a pályán. Ezért nem szabad sokat szabálytalankodnunk a tizenhatosunk környékén. A gyengeségeikbe nem akarok részletesen belemenni, de ezek között vannak olyanok, amelyek nekünk lehetőséget adnak a győzelemre” – fogalmazott a németek szövetségi kapitánya.

Hozzátette, arra is felkészültek, hogy mit kell tenniük, ha ők kapják az első gólt, arról pedig, hogy tőlük milyen játékot várhatnak a szurkolók, azt mondta, mindig az ellenfél játéka határozza meg, mit kell tenniük vagy tudniuk a pályán.

„A skótok nagyjából azonos erőt képviselnek, mint a magyarok, ugyanakkor a szerdai ellenfelünkön nagyobb lesz a nyomás, eredménykényszerben lesznek. Ezért arra számítok, hogy ellenünk támadóbb felfogásban lépnek majd pályára, mint a svájciak ellen tették” – mondta Nagelsmann, aki az Eb után visszavonuló Toni Kroosról is beszélt. Úgy véli, még mindig a világ legjobb három játékosa között van, a gól-, és kulcspasszok szempontjából.

„Nagyszerűen játszott a skótok ellen és reméljük, hogy szerdán is a segítségünkre lesz. Természetesen a magyarok is tisztában vannak a képességeivel, és biztos vagyok abban, hogy készülnek is rá külön, de ő van annyira rutinos, hogy megoldja ezt a feladatot” – jelentette ki a szakvezető.

A szövetségi kapitány elmondta, minden játékosa egészséges és csúcsformában van, mindenki bevethető lesz a szerda esti találkozón.

A csaknem 55 ezer néző befogadására alkalmas stuttgarti MHP Arénában az Európa-liga 2020-as döntőjének játékvezetője, a holland Danny Makkelie sípjelére szerdán 18 órakor kezdődik a magyar-német összecsapás, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.

(Forrás és kép: MTI / Sebastian El-Saqqa / firo sportphoto / DPPI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!