Mclarenes első sor a Hungaroringen, Verstappen a harmadik

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.07.21 | Sebesség | Olvasási idő: 4 perc
Mclarenes első sor a Hungaroringen, Verstappen a harmadik

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 24 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója. Mellőle csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri startolhat majd, mivel ő zárt másodikként az időmérőn, amelyet kétszer is félbe kellett szakítani piros zászlóval balesetek miatt.

A harmadik rajthelyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja majd el.

A gyakorlatilag telt ház előtt rendezett időmérő előtt nagyjából 50 perccel szemerkélő eső érkezett a Hungaroringre, és a versenyzőknek ilyen körülmények között kellett megkezdeniük a körözést az első szakaszban. Ennek a résznek az egyik nagy vesztese Sergio Pérez lett, a Red Bull mexikói pilótája ugyanis 6:45 perccel a szakasz vége előtt a pálya hátsó részén megcsúszott a rázókövön, versenyautóját pedig a gumifalnak csapta. Emiatt piros zászlóval félbeszakították a kvalifikációt, s bár Pérez sértetlenül szállt ki, számára véget ért az időmérő. A folytatásra néhány perc szünet után már sor kerülhetett, és ugyancsak az első szakaszban búcsúzott a további küzdelemtől George Russell a Mercedesszel.

A kvalifikáció második – már teljesen száraz aszfalton rendezett – etapjának végén Lewis Hamilton szurkolói izgulhattak, a Mercedes hétszeres világbajnok brit versenyzője ugyanis épphogy, a 10. helyen jutott tovább a harmadik szakaszba, miután az utolsó mért körén sem a német Nico Hülkenberg, sem pedig a finn Valtteri Bottas nem tudott jobb időt elérni.

A pole pozícióról döntő harmadik etapban előbb Verstappen teljesített egy nagyon jó kört, Norris azonban pillanatokkal később több mint három tizedmásodperccel gyorsabb volt a vb-címvédőnél. Néhány perc múlva Piastri jött fel másodiknak csapattársa mögé, míg Verstappen harmadik maradt. Ekkor Cunoda Juki (RB) a pálya felső szakaszán egy kigyorsítás közben a szalagkorlátnak csapódott, emiatt piros zászlóval ismét félbeszakították az edzést. A hátralévő alig több mint két perc alatt Verstappen már nem is hajtott ki a pályára, és másnak sem sikerült közel kerülnie a McLaren duójához. A brit istálló legutóbb 2012-ben ünnepelhetett pole pozíciót a Hungaroringen, akkor Hamilton volt a leggyorsabb az időmérőn.

„A csapat szempontjából ez egy nagyon jó eredmény, és boldog vagyok a pole pozícióm miatt is. Érdekes körülmények voltak, holnap viszont sokkal melegebb lesz. De van esélyünk a győzelemre, és sok pontot gyűjthetünk, úgyhogy bízhatunk egy jó versenyben, már csak a közelmúltban elért eredményeink miatt is” – összegzett Norris az időmérőt követő sajtótájékoztatón.
Piastri elárulta, elsősorban a négyes kanyarban tudott még javítani a köridején, de azt is elismerte, hogy jobb időt is elérhetett volna. „Összességében boldog vagyok, mert gyors az autónk az egész hétvégén” – tette hozzá.

Verstappen úgy vélekedett, hogy vannak gondjaik az autóval, és kicsivel lassabbak, mint előzetesen várták. „Igyekeztünk optimalizálni a dolgainkat, ez most ennyire volt elég. Dolgoznunk kell, hogy holnap gyorsabbak tudjunk lenni” – nyilatkozta.

A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol a Hungaroringen.

(Forrás és kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!