Marco Rossi a Nemzetek Ligája horrorcsoportról: Nem nagy ügy!

Marco Rossi - magyar - lengyel - 2021

Labdarúgó válogatottunk Olaszországgal, Németországgal és Angliával került egy négyesbe a Nemzetek Ligája csoportjainak sorsolásán. Marco Rossi kellő nyugodtsággal és humorral beszélt a magyar esélyekról az angol média szerint is „horror” jelzővel illetett kvartettben.

„Horrorcsoport” – írja a brit The Sun a Nemzetek Ligája A-csoportjának sorsolása után. Hát akkor mit mondjunk mi? Már az is nagy dolog labdarúgó válogatottunktól, hogy Európa legjobb 16 nemzeti együttese közé feljutott a sorozat legfelső osztályába, ahol a besorolása szerint is a leggyengébb nemzeti csapatnak számít (így nem volt kérdés, hogy a sorsoláson a negyedik kalapba került), ám ha valakik, akkor éppen az angolok és a németek tudhatják: ezt a magyar csapatot már nem szabad félvállról venni. A mieink ugyanis a közelmúltban mindkét gárdával döntetlent játszottak, ráadásul tétmérkőzésen, idegenben: a Nationalelf ellen a nyári kontinestornán Münchenben értünk el 2-2-es döntetlent, majd az angolok elleni vb-selejtezőn októberben 1-1-re végeztünk a Wembleyben.

Kapitányi gondolatok

„Mondhatjuk, hogy mindegyik kalapból a legerősebb csapattal kerültünk össze” – nyilatkozta a sorsolás után az mlsz.hu-nak Marco Rossi. “Az Európa-bajnok, az Eb-ezüstérmes és Németország, borzasztó nehéz csoport, amelyben ahogy az utóbbi időben már többször is előfordult velünk, ismét mi vagyunk a leggyengébbek. Akkor sem adtuk fel és harcoltunk, és most is ugyanezt fogjuk tenni! Az ellenfelek szinte minden kulcsjátékosa többet ér a szakmai oldalak szerint, mint a mi teljes keretünk. Ennek ellenére, ahogy korábban is, most is arra fogunk törekedni, hogy a legjobbat nyújtsuk ellenük. Ismerjük őket, Olaszország kivételével tapasztalatból tudjuk, hogy mennyire erősek. Rengeteget kell majd futnunk és harcolnunk ellenük, egészen biztos, hogy többet lesz náluk a labda, mint nálunk, így a labdaszerzésre és az azt követő játékelemekre kell nagyon felkészülnünk.

Szintén előnyünk, hogy pontosan tudjuk, milyen Európa legjobb csapatai ellen futballozni, sőt, ezt a helyzetet már többször megoldották játékosaink emlékezetes mérkőzéseken. Ugyanakkor, ha sikeresek akarunk lenni, az idén Anglia és Németország ellen játszott mérkőzéseinket el kell felejtenünk, a jövőben kell gondolkodnunk, mivel azok azok a kivételek voltak, amikor egy kisebb csapat egy erősebb ellen tízből egyszer kiugró eredményt tud elérni, vagyis az alapokról kell felépíteni a játékunkat ellenük, mostantól pedig még nagyobb erővel és elszántsággal dolgozunk azért, hogy ez ismét sikerüljön. Minden mérkőzés nulla-nullával kezdődik és a végeredményt rengeteg apró tényező befolyásolja. Azon leszünk, hogy ezek a tényezők minél kevésbé segítsék ellenfeleinket, és amennyire lehet, harcos, jó játékkal megnehezítsük az életüket” – tette hozzá a talján kapitány, aki azért az interneten humorát is megcsillogtatta, lévén több olasz oldalon is hozzászólt a csoportsorsoláshoz, egyik helyen ráadásul magyarul…

Marco Rossi - Nemzetek Ligája - Horrorcsoport

Kép: Facebook

… és akkor jöjjön egy kis matek!

De térjünk vissza Marco Rossi „komolyabb gondolataira”, vagyis nézzük meg, mennyit ér az Eb-címvédő, négyszeres vb-első olasz, a szintén négyszeres világbajnok német, az egyszeres vb-győztes angolok kerete és mennyit taksál a magyar nemzeti csapaté. A mértékadó Transfermarkt weboldal szerint a világ jelenlegi legértékesebb válogatottja (a legutóbbi tétmeccseken kerettag játékosok becsült összértékét tekintve) éppen az angol, amely jelenleg 1 milliárd 230 millió eurót ér.

Az Eb-győztes olaszok 663 és fél millió euróval a nyolcadik helyen állnak a listán, míg a német válogatott rögtön utánuk 564 millió euróval a kilencedik. A mieink az ötvenedik (!) pozíciót foglalják el a rangsorban, 58 millió 350 ezer eurós összeértékkel.

Ha csak ezt nézzük, máris igazat kell adjunk Rossi mesternek, akinek munkáját ezen mutatók alapján is el kell ismernie, még a legnagyobb magyar futball ellenes embereknek is.

Egyénekre lebontva is érdemes megnézni az egyes kereteket. Az NL-négyesünk legértékesebb labdarúgója az angol Tottenham jelenleg sérült klasszisa, Harry Kane (120 millió euró), akit két honfitársa, a 100 milliót érő Jack Grealish (Manchester City) és a 90 milliós Jadon Sancho (Manchester United) követ. Ugyanennyire taksálják (90 millió euró) a Bayern München német középpályását, Joshua Kimmichet, míg a legértékesebb olasz focista 2021 végén a Juventus üdvöskéje, Federico Chiesa (70 millió euró). A magyar labdarúgók közül jó ideje Szoboszlai Dominik a legkelendőbb, eképpen a legmagasabbra beárazott játékos, a Leipzig középpályása jelenleg 25 millió eurót ér a Transfermarkt szerint. Egy ilyen értékű spíler az angol kezdő tizenegybe kis túlzással be se nagyon kerülhet…

A fenti számokat figyelembe véve tehát az esélylatolgatáshoz még a legelvetemültebb magyar ultráknak is óvatosan kell viszonyulni. Ezzel együtt persze a papírforma – mint azt a korábban már említett, legutóbbi találkozók is mutatták csapategységgel, megfelelő taktikai fegyelemmel és egy kis szerencsével – igenis borítható, de nyilván nem hatszor, merthogy ennyiszer fogunk játszani ezekkel a csapatokkal.

Ami pedig a lebonyolítást illeti: az A-divízióból a négy csoportgyőztes bejut a négyes döntőbe, míg a négy csoportutolsó kiesik a B-divízióba. Az is biztos, hogy a Nemzetek Ligája-szereplés alapján is ki lehet majd jutni a 2024-es, németországi Európa-bajnokságra is, de ennek pontos részleteit még nem ismertette az UEFA.

A magyar válogatott csoportjának NL-találkozói 2022-ben:

június 4.
Magyarország-Anglia, 18.00 – zárt kapus
Olaszország-Németország, 20.45

június 7.
Olaszország-Magyarország, 20.45
Németország-Anglia, 20.45

június 11.
Magyarország-Németország, 20.45
Anglia-Olaszország, 20.45

június 14.
Anglia-Magyarország, 20.45
Németország-Olaszország, 20.45

szeptember 23.
Németország-Magyarország, 20.45
Olaszország-Anglia, 20.45

szeptember 26.
Magyarország-Olaszország, 20.45
Anglia-Németország, 20.45

(források: transfermarkt.com, mlsz.hu)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!