Marco Rossi: A futballban nincs ha!

Marco Rossi - Magyarország - Németország

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata okosan és precízen játszott a lengyelek otthonában aratott 2-1-es siker alkalmával, de természetesen összességében a világbajnoki selejtezősorozat kapcsán nyomja a lelkét néhány dolog.

Az olasz szakember a varsói találkozót követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ugyan a lengyelek végig erőteljesen játszottak és irányítottak a mérkőzést, az ő csapata rendkívül fegyelmezetten tartotta be a taktikát és elsősorban ennek köszönhette a győzelmet.

“Ezek a srácok büszkék arra, hogy a magyar válogatott mezét viselhetik, hogy a hazájukat képviselhetik, és ahogyan Angliában, most is sikerült szép eredményt elérniük”

– nyilatkozta a Marco Rossi. A lengyel újságírók kérdésére reagálva a kapitány azt mondta, amennyiben a házigazdáknak igazán szükségük lett volna a három pontra – mint ahogyan azt korábban mondták, hiszen a pótselejtezős kiemelésnél ez számít -, akkor ott lett volna a pályán Robert Lewandowski. Ezzel kapcsolatban Marco Rossi leszögezte, véleménye szerint minden bizonnyal a Bayern München nyomásának “engedett” a Paulo Sousa vezette lengyel szakmai stáb, és ő is járt már hasonló cipőben a német klubokkal szemben, akiknek azt üzente, hogy igenis minden válogatott mérkőzés fontos.

Marco Rossi elmondta, a csapatnak továbbra is szerénynek kell maradnia, és keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy fejlődjön.

Az elmúlt esztendőről szólva Marco Rossi elmondta, fenomenális év lehetett volna, ha nincs az albánok elleni két vereség, ami egyébként mind a mai napig nyomasztja a lelkét, hiszen ellenük minimum három vagy négy pont megszerzésében bízott. Hozzátette, persze ha ez sikerül, akkor minden bizonnyal a lengyelek sem pihentették volna ma Lewandowskit, de a futballban nincsen ha.

A magyar válogatott a vb-résztvevő Anglia, a pótselejtezős Lengyelország, valamint Albánia mögött a negyedik helyen végzett az I csoportban, amelyben Andorrát és San Marinót előzte meg.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!