Magyar éremesélyek a kajak-kenu versenyek szombati zárónapján

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.08.10 | Olimpia | Olvasási idő: 2 perc
Magyar éremesélyek a kajak-kenu versenyek szombati zárónapján

Szombat délelőtt és kora délután kajak-kenuban lehet majd éremesélyeseknek szurkolni a párizsi olimpia utolsó előtti versenynapján, amelynek során a magyar küldöttségből birkózók, öttusázók és a női vízilabda-válogatott tagjai is érdekeltek lesznek.

A Vaires-sur-Marne-i pályán a férfi kajak egyesek 1000, és a női kajak egyesek 500 méteres középfutamait, majd döntőit bonyolítják le, s mindkét nem esetében két magyarnak lehet szorítani. A 10.30-kor kezdődő női K-1 középfutamokban a három évvel ezelőtt ebben a számban ezüstérmes Csipes Tamara, valamint Gazsó Alida Dóra, míg utána, férfi K-1-ben címvédőként Kopasz Bálint és a Tokióban ezüstérmes Varga Ádám áll rajthoz. Rajtuk kívül Kiss Ágnes és Takács Kincső a kenu egyesek 200 méteres versenyszámának középfutamában ül hajóba.

Női K-1-ben 13 órakor kerül sor a döntőre, míg a férfi K-1 fináléját 13.20-kor rendezik. A program a női kenusok döntőjével zárul majd 13.50-kor.

Birkózásban szombaton a szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzését és döntőjét rendezik meg, ebben Ligeti Dániel lehet majd érdekelt. A szombathelyi nehézsúlyú versenyző jól rajtolt pénteken, első riválisát technikai tussal, nagyon magabiztos birkózással győzte le, és ha így folytatja további szereplését, akkor szombaton éremért léphet szőnyegre. Két másik magyar birkózó szombaton mutatkozik be Párizsban: a szabadfogású Muszukajev Iszmail a 65 kilogramm világbajnoki címvédőjeként akár érmet is szerezhet a súlycsoport vasárnapi zárásakor, míg női 76 kilogrammban Nagy Bernadettre először nyolcaddöntős mérkőzés vár.

A magyar női vízilabda-válogatott búcsúzik a párizsi olimpiától, mégpedig az olaszok elleni, ötödik helyről döntő mérkőzéssel, amely 14 órakor kezdődik a Paris La Défense Arénában.

(Forrás és kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!