Leclerc balszerencséje Niki Lauda 1974-es Ferrariját is utolérte

Charles Leclerc - Forma-1

Charles Leclerc, a 24 éves monacói autóversenyző köztudottan nem szerencsés hazai pályán, ezúttal az egyik leghíresebb történelmi autóversenyen, a kétévente megrendezésre kerülő Monaco Historique Grand Prix-n vágódott falhoz Niki Lauda egykori Ferrarijával.

A verseny díszvendége Charles Leclerc volt, aki Niki Lauda 1974-es autójával gördült pályára, majd csapódott a falhoz. Mint utólag kiderült, a balesetet fékhiba okozta, Leclerc pedig megrongálódott hátsó szárnyakkal ugyan, de eljutott a célegyenesig.

“Amikor azt hiszed, a létező összes balszerencse kifogott már rajtad Monacóban, a történelem egyik legikonikusabb F1-es Ferrariját vezetve elveszted a féket”

írta Twitteren Leclerc, akinek valóban nem hozott eddig túl sok szerencsét a hazai pálya. Korábban a Forma-2 mezőnyben intézett el egy teljes hétvégét, a Forma-1 versenysorozatban pedig még egyszer sem ért célba futamon, igaz egyszer megnyerte az időmérő edzést. A száguldó cirkusz idei futama két hét múlva érkezik Monacóba.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!