Fucsovics hatalmas csatában továbbjutott Wimbledonban

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2025.07.02 | Sport | Olvasási idő: 3 perc
Fucsovics hatalmas csatában továbbjutott Wimbledonban

Fucsovics Márton öt játszmában legyőzte az amerikai Aleksandar Kovacevicet, és így a legjobb 64 közé jutott a wimbledoni teniszbajnokságon.

A világranglistán 105. magyar játékos – aki szerencsés vesztesként lett főtáblás – és ellenfele (76.) most találkozott először egymással.

Az első öt játékban mindketten hatékonyan szerváltak, ekkor azonban Fucsovics ráérzett Kovacevic játékára, és brékelni tudott (4:2). Továbbra is az ő akarata érvényesült és 29 perc alatt úgy került szettelőnybe, hogy adogatóként összesen csak két pontot veszített.

A folytatásban az amerikai teniszező felpörgött, de négy bréklabda sem volt elegendő számára, hogy elvegye Fucsovics adogatását. Fej fej mellett haladtak, a magyar játékosnak is voltak bréklehetőségei – összesen négy -, ám ezek kimaradtak, míg Kovacevic játszmalabdáig jutott. Jöhetett a rövidítés, ebben pedig az amerikai lényegesen jobb volt, és egyenlített. A szett 67 percig tartott.

A harmadik felvonásban Fucsovics hengerelt, minden addiginál simábban, 6:1-re nyerte ezt a szakaszt. A negyedik szett kevés izgalmat hozott, 4:4-ig egyikük sem ingott meg, a következő játékban viszont a magyar játékosnak volt – szinte meccslabdának számító – bréklabdája, ezt viszont az ellenfél hárította. Aztán Fucsovics, számára a legrosszabbkor, 5:6-nál elveszítette adogatójátékát, így Kovacevic megint egyenlített. Ekkor már 2 óra 53 perce gyűrték egymást.

A záró szettben fokozódó izgalmak közepette, 2:2-t követően sorozatban három brék következett, ebből Fucsovics jött ki jól. A végjátékban a magyar játékos három meccslabdához jutott, amiből a másodikat tudta kihasználni, és lezárta a 3 óra 41 perces meccset.

A következő körben a francia Gaël Monfils (48.) lesz az ellenfele, aki ugyancsak öt szettben verte honfitársát, Ugo Humbert-t (18.).

(Forrás és kiemelt kép: MTI / Hungarian Tennis)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!