Fegyelmi eljárás indult Mourinho ellen

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.06.03 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Fegyelmi eljárás indult Mourinho ellen

Fegyelmi eljárás indult José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője ellen, miután a budapesti Európa Liga-döntőt követően több alkalommal is nyilvánosan kritizálta, a Puskás Aréna garázsában pedig minősíthetetlen hangnemben becsmérelte a játékvezetőt.

Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteki közleménye szerint a fegyelmi bizottság eljárást indított a portugál szakember ellen, illetve a két klub, az AS Roma és a Sevilla ellen is a játékosok pályán mutatott viselkedése és a szurkolói magatartás miatt.

Komoly pénzbüntetés vár a Sevilla klubjára is, mivel a lefújás után a szurkolók befutottak ünnepelni a pályára.

A pályafutása hatodik európai kupadöntőjén először veszítő Mourinho elárulta, hogy a meccs után azt mondta játékosainak, ezúttal sem megy haza kevésbé büszkén, mint az előző öt megnyert fináléja után, mert a tanítványai mindent megtettek.

“Ahogy korábban is mondtam, vagy a kupával távozunk innen vagy holtan. És holtan távozunk. A játékosok hullafáradtak, és én is. Nagyon kemény döntő volt, amelyen szerintem 150 percet játszottunk” – mondta megtörten Mourinho, aki korábban a Portóval diadalmaskodott az UEFA Kupában és a Bajnokok Ligájában, majd az Internazionaléval újra a BL-ben, aztán a Manchester Uniteddel az Európa-ligában, tavaly pedig a Romával a Konferencia-ligában, a hatodik diadalával pedig megelőzhette volna Giovanni Trapattonit.

A hatvanéves vezetőedző egyébiránt az ezüstérmét odaajándékozta egy szurkolónak, mondván nem gyűjti az ezüstöket, ezért inkább odaadta.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!