Előrehozott bajnokin növelhetik előnyüket Szoboszlaiék

Az éllovas Liverpool, Szoboszlai Dominik csapata akár tízpontosra is növelheti szerdán az előnyét az angol labdarúgó-bajnokságban, ehhez a 29. fordulóból előrehozott mérkőzésen az Aston Villa otthonában kell győznie.
A Bajnokok Ligájában mindkét csapat kihagyhatja a kieséses szakasz első fordulóját, mivel az alapszakaszban az első (Liverpool), illetve nyolcadik (Aston Villa) helyen végeztek, s ezzel egyből a nyolcaddöntőbe jutottak.
Jelenleg a Premier League-ben is hasonló a pozíciójuk, a Liverpool hétpontos előnnyel vezet, a birminghami együttes pedig a kilencedik helyen áll.
A szerdai találkozó favoritja az ötödik forduló óta veretlen vendégcsapat, amelynek külön motivációt jelenthet, hogy győzelem esetén tíz pontra ellép a második Arsenaltól, s ez a bajnokság hajrájához közeledve megnyugtató előny lenne.
Az Aston Villa kisebb hullámvölgyben van, az utóbbi négy bajnokiján három döntetlen és egy vereség volt a mérlege, otthon viszont eddig mindössze egyszer kapott ki a mostani idényben – még augusztusban, az Arsenaltól.
(MTI)