Dagad a botrány az olimpia körül, már a főszponzor is kételkedik

Tokio -olimpia - 2021

Az idei olimpiai és paralimpiai játékok egyik kiemelt támogatója, a Toyota aggodalmát fejezte ki az egyre növekvő társadalmi frusztrációt illetően, ami a hamarosan megrendezésre kerülő sportesemény körül kialakult.

Japánban ugyanis egyre többen kérdőjelezik meg, hogy valóban helyénvaló-e egy ilyen volumenű sportesemény megrendezése az országban – és a világban – akkor, amikor a Covid-19 esetek továbbra is növekvő tendenciát mutatnak.

“Mélységesen aggasztóak a jelentések, miszerint már egyes sportolók is a társadalmi csalódottság célpontjává váltak a jelenlegi egészségügyi helyzet miatt”

– fogalmazott Jun Nagata, a Toyota üzemeltetési igazgatója a CNN kérdésére. “Az olimpia kiemelt támogatójaként foglalkoznunk kell a kialakult helyzettel, jelenleg is azt vizsgáljuk, mit tehetünk támogatóként a mihamarabbi megoldásért. Őszintén reméljük, hogy sikerül biztosítani a nyugalmat mind a sportolók, mind a társadalom számára” – tette hozzá.

A Toyota 2015 óta tagja az olimpiai partner programnak. A 15 globális vállalatból álló elit klub tagjai birtokolják a legmagasabb szintű szponzorálással járó kiemelt jogokat.

Japán a közelmúltban harmadszor is meghosszabbította a koronavírus-járvány miatti rendkívüli állapotot az országban, ami tovább erősítette a biztonsági aggályokat az önkéntesek, sportolók, tisztviselők és japán lakossága körében is: a tokiói olimpia ismételt elhalasztását indítványozó online petíciót néhány nap alatt több mint 200 000 fő írta alá.

Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője eközben szerdán arról biztosította az újságírókat, hogy az egyre növekvő közvélemény aggodalma ellenére is folynak a játékok megrendezésének előkészületei. A tervek szerint a 2020-ban elhalasztott tokiói olimpia 2021. július 23-án kezdődik.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!