Csercseszov: miért lennék mérges?

Sztanyiszlav Csercseszov

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző a várható tavaszi kupaszereplésről beszélt azok után, hogy a Ferencváros biztos csoportelsőként 1-0-s vereséget szenvedett a Trabzonspor vendégeként a labdarúgó Európa-liga utolsó fordulójában.

“Megszereztük az első helyet a csoportban, ezzel lezárult az Európa-liga első szakasza, a klub pedig 47 év után játszhat ismét tavasszal európai kupasorozatban. Miért lennék mérges?” – utalt az orosz szakember a zöld-fehérek 1974/75-ös idényben mutatott menetelésére, amikor a KEK-döntőig jutottak.

Csercseszov a mérkőzés kapcsán csak annyit mondott, hogy nagyon jó rivális ellen futballoztak, ennek ellenére nyerni szerettek volna, de az ellenfél ezt nem hagyta. Hozzátette, ezt a találkozót is kielemzik, mint mindegyiket, mert anélkül nem tudnának fejlődni.

A cserepadon helyet foglaló magyar fiatalok közül Damir Redzic egyedüliként kapott lehetőséget a hosszabbításban.

A tíz pontjával – minden idők legjobb magyar csoportszereplésével – első helyen záró Ferencváros nem lesz érdekelt a 16 közé jutásért sorra kerülő februári párharcok hétfői sorsolásán, majd csak a nyolc továbbjutóból kap ellenfelet a márciusi nyolcaddöntőre. A finálét május 31-én a Puskás Arénában rendezik.

(Forrás és kép: MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!