Chema Rodríguez reagált a drámai vereségre
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott is győzelmet érdemelt volna a társrendező Horvátországgal szemben 31-30-ra elveszített keddi világbajnoki negyeddöntőben.
„Tudtuk, hogy csoda lenne, ha bejutnánk az elődöntőbe, mert erős csapat a horvát, jó edzővel, ezért tökéletesen kell kézilabdáznunk, hogy esélyünk legyen” – nyilatkozta a zágrábi találkozót követő sajtótájékoztatón a spanyol edző.
A magyarok öt perccel a vége előtt még 30-26-ra vezettek, de a hátralévő időben már nem találtak a hálóba és öt gólt kaptak, így drámai körülmények között kiestek.
Erről a kapitány úgy vélekedett, a végső dudaszó előtt nincs vége a mérkőzésnek, mindkét csapat hatvan percen át küzdött, és kiemelte csapata kemény védekezését.
„Nagyon nehéz veszíteni, és bár megérdemelték a győzelmet a horvátok, de azt hiszem, mi is megérdemeltük volna” – szögezte le.
A magyar válogatott célja a legjobb nyolc közé kerülés volt, amit sorozatban harmadszor – és a tavalyi Európa-bajnokságon is – teljesített, és végül a nyolcadik helyen zárt.
Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke a torna előtt azt mondta, a legjobb nyolc hely a világ közvetlen élmezőnyét jelenti, hiszen legalább 10-14 csapat van, amely mindig a negyeddöntőbe vágyik.
„Rendkívül csalódott vagyok, de gondolom, ezzel minden szurkoló így van, és talán a játékosok a legcsalódottabbak. Jó dolog, hogy a legjobb nyolc között vagyunk, de nem lehet tudni, mikor adódik legközelebb ilyen csoport, ilyen ág, és ilyen negyeddöntős ellenfél. Jó lett volna élni ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozta a játékosként kétszeres olimpiai negyedik helyezett balátlövő.
Hozzátette, az elmúlt két hétben lejátszott hét mérkőzésre büszkék lehetnek, a játékosok mindent beleadtak.
Elismerte, ha egy nappal a mérkőzés előtt valaki azt mondja neki, hogy másfél perccel a vége előtt egy góllal vezetnek a magyarok, arra úgy reagált volna, hogy ez egy jó meccs, a játékosok elbírták a nyomást, „de a vége sajnos nem alakult jól, nagyon sajnálom”.
A magyarok a csoportkörben 27-27-es döntetlent játszottak Észak-Macedóniával, majd Guineát 35-18-ra, Hollandiát 36-32-re győzték le Varasdon. A középdöntőben 37-30-ra kikaptak az Európa-bajnok franciáktól, aztán Ausztria ellen 29-26-ra, Katar ellen 29-23-ra nyertek.
(Forrás és kiemelt kép: MTI / Illyés Tibor)