Arne Slot: Szoboszlai egy alulértékelt klasszis
A Liverpool fölényes győzelmet aratott az Ipswich Town elleni bajnokin, ahol Szoboszlai Dominik nyitotta meg a gólzáport egy precíz, lapos lövéssel, amely a bal alsó sarokban kötött ki. A mérkőzés után Arne Slot edző is méltatta a magyar válogatott csapatkapitányát, akit szerinte nem becsülnek meg eléggé.
„A csapatként való fejlődés az, ami lehetővé teszi az ilyen helyzeteket. Egyre jobban segítjük egymást, és eljutottunk odáig, hogy például a Brentford ellen idegenben 37 lövést jegyeztünk” – emelte ki Slot a mérkőzést követően.
Szoboszlai teljesítményét külön is értékelte
„A szezon elején gyakran inkább Mohamed Szalah-t hozta helyzetbe, ami érthető, hiszen Mo bármikor képes betalálni. Most viszont sokkal magabiztosabb, és egyre többször dönt úgy, hogy ő maga vállalkozik lövésre.”
A munkabírás, ami kiemeli a tömegből
Slot úgy véli, hogy Szoboszlai még mindig alulértékelt játékos: „Én nem gondolom így, de tény, hogy nem mindig kapja meg azt az elismerést, amit érdemelne. Pedig elképesztően fontos szerepet tölt be a csapatban, a munkabírása pedig páratlan. Hihetetlen intenzitással játszik, ami óriási érték számunkra.”
Szoboszlai Dominik már négy gólt szerzett ebben a szezonban, minden sorozatot figyelembe véve. A Premier League-ben három találatnál jár, amivel már most elérte az előző idényben szerzett gólok számát. Az edzője által dicsért magyar középpályás nemcsak a gólokkal, hanem hihetetlen munkatempójával és csapatjátékával is bizonyítja, hogy a Liverpool egyik kulcsembere.