A Nike nem újítja meg Kobe Bryant szerződését, nem lesz több közös cipő

Kobe Bryant sem volt elégedett az együttműködéssel.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

hirdetés

Kobe Bryant

Kobe Bryant 41 éves korában, 2020. január 26-án, vasárnap reggel egy hegynek ütközött helikopterével. A tragikus balesetben a kosárlegenda nyolcadmagával – köztük 13 éves lányával, Gianna Mariával – életét vesztette.

Kobe Bryant öröksége azonban halhatatlan – legalábbis bizonyos részei. Most úgy tűnik, a Nike logóval megjelent cipői nem tartoznak ezek közé, ugyanis friss információk szerint a nemrég lejárt szerződést a felek – Kobe képviseletében Vanessa Bryant -, nem újították meg.

hirdetés
hirdetés

Nem lesz több közös cipő

A Nike Kobe Bryanttel kötött ötéves visszavonulás utáni szerződése április 13-án lejárt, és ezzel pont került az együttműködés végére, ugyanis Vanessa Bryant és a Kobe Bryant hagyatékát kezelők úgy döntöttek, hogy nem újítják meg azt – derül ki Vanessa Bryant ESPN-hez eljuttatott közleményéből.

„Kobe és a Nike közös munkái minden idők legszebb kosaras cipői közé tartoztak, amit rajongók és sportolók egyaránt hordtak és szerettek a világon mindenütt. Helyénvalónak tűnik, hogy több NBA-játékos viseli a férjem termékeit, mint bármely más hasonló együttműködésből született darabot” – fogalmazott Vanessa Bryant.

Egy forrás szerint a családot egyre inkább frusztrálta, hogy a Nike limitálta a Kobe termékek elérhetőségét a visszavonulása, majd tavalyi halála után. A frusztrációt tovább növelte, hogy a Kobe cipőket nem lehetett gyerekméretben elérni – írja az ESPN forrására hivatkozva.

hirdetés

A Nike a források beszámolója szerint bemutatta a hosszabbításra vonatkozó szerződéstervezetét, ami azonban nem hasonlított az olyan “életreszóló” struktúrákhoz, mint amilyet Michael Jordannel és LeBron James-szel kötöttek.

„Lehetővé szeretném tenni Kobe rajongói számára, hogy mindig tudják majd viselni a termékeit” – mondta Vanessa Bryant. „Továbbra is harcolni fogok ezért. Kobe termékei pillanatok alatt elfogynak. Ez sokat elárul.”

Bizonyos források szerint a 2021-re tervezett Kobe cipők lesznek az utolsók, máshol azt olvasni, hogy minden Kobe Bryant brandingelt Nike termék gyártása leáll. Kobe Bryant jogutódja ezután más gyártókkal tud tárgyalásokat folytatni a termékek előállításáról. Fontos, hogy mind a Mamba logó, mint Kobe aláírása az ő tulajdonukban van. A Sheath logónak – ami gyakran feltűnt a sneakereken -, a források szerint mindkét fél tulajdonosa.

„Kobe Bryant fontos része volt a mély kapcsolatnak, amit a Nike kialakított a fogyasztókkal” – mondta a Nike az ESPN-nek egy közleményben. „Előre tolt minket, és mindenkit jobbá tett maga körül. Bár a szerződéses kapcsolatunk véget ért, továbbra is a Nike család szeretett tagja marad.”

Kobe Bryant karrierje kezdetén az Adidas vállalattal állt szerződéses viszonyban, ami 1996-tól 2003-ig tartott, a kosárlegenda ekkor nyergelt át a Nike-hoz, ahol a pipás cég egyik legfontosabb arcává vált az évek során: számtalan reklámban szerepelt és összesen 11 cipőt mutattak be a nevével fémjelezve. A Nike 2016-os visszavonulása után is mutatott be új Kobe Bryant cipőket.

A sztár 2020-as halála után is jöttek ki cipők, a korábbi modelleket retro modellként adták ki újra, és nem meglepő módon villámgyorsan elkapkodták őket.

Kobe Bryant nem volt elégedett az együttműködéssel

Egy 2020 decemberében megjelent Tweetben Shervin Pishevar azt írta, hogy Bryant nem volt boldog a Nike megállapodásával a halála előtt, és el akarta hagyni a márkát. Pishevar beszámolója szerint 2019 decemberében találkozott Bryanttel, hogy megbeszéljék az egykori Lakers legenda tervét egy saját, független sneaker cég indítására, ami a Mamba nevet viselte volna. A tweetben még a Mamba márka jövőbeli cipők tervei is szerepeltek.

hirdetés
hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Előző cikk Mennyit fog érni egy budapesti ingatlan egy év múlva?
Következő cikk Mourinho utódja a Premier League minden idők legfiatalabb edzője