Új időpontban és online kerül megrendezésre a 2020-as Brain Bar

Brain Bar 2020 - online

A megváltozott körülményeket és a biztonsági szempontokat szem előtt tartva a Brain Bar szervezői úgy döntöttek, hogy a 2020-as jövőfesztivált online rendezik meg.

Az idén kifejezetten a válság utáni újrakezdésre fókuszáló, Reboot! címet viselő esemény új időpontban, 2020. szeptember 15-17. között jelentkezik, az online közvetített előadások pedig ingyenesen megtekinthetők lesznek bárki számára. A nemzetközi előadók mellett számos magyar előadó is csatlakozott a Brain Bar vendégeinek listájához, többek között Hosszú Katinka, Moldován András és Kajdi Csaba is egy-egy érdekes témában szólal majd meg.

Új időpontban, ingyenesen és online követhetik az érdeklődők a hatodik Brain Bar jövőfesztivált. Az idén Reboot!, azaz újrakezdés címet viselő rendezvény célja, hogy magas szintű tudással segítse a közönséget a koronavírus utáni világban. 2020. szeptember 15-17. között bárki megtekintheti a legnagyobb nemzetközi és hazai elmék előadásait, beszélgetéseit és vitáit a Brain Bar Facebook oldalán élőben streamelt eseményen. A válság számos aspektusát körbejáró előadások mellett a Brain Bar idén is a jövő legizgalmasabb álláslehetőségeivel várja az érdeklődőket: a Future Jobs virtuális karrierexpón a következő nemzedék szakembereit keresik, elsősorban kommunikációs, marketing, műszaki és analitikai területeken.

A korábban bejelentett előadók mellett számos magyar vendég is csatlakozott a Brain Bar előadóinak csapatához, mint például a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka, vagy a szókimondó befektetőként megismert Moldován András, étteremlánc-tulajdonos és sertésmogul. A magyar előadók táborát erősíti a Visage Model Management ügynökség alapítója, Kajdi Csaba is, aki az elmúlt években a magyar közösségi média egyik legmeghatározóbb alakja lett, valamint Vas Alexa Zsófia, a Low-Cost Robotics alapítója, aki gyermekek számára tervez 3D-nyomtatott művégtagokat, és Karacs Attila, K1-es Európa-bajnok, a TEK közelharc-oktatója is, aki megcáfolja az önvédelemmel kapcsolatos legismertebb tévhiteket.

Természetesen számos nemzetközi sztárvendég előadását is nyomon követhetik az érdeklődők. A jövőfesztiválon olyan szakemberek szólalnak majd meg, mint David Sloan Wilson, a világ legismertebb evolúcióbiológusa, aki a hit és tudomány közötti, évszázadok óta mélyülő árkot igyekszik betemetni, vagy Aliya Hamid Rao szociológus, aki a nemek közötti egyenlőség témáinak, valamint a nemi szerepek változásainak szakértője. Agyunk működéséről tudhatunk meg többet Dr. Hannah Critchlow fiatal agykutatótól, illetve Európa jövőjéről, várható válságokról, veszélyekről és megoldásokról tart majd előadást David Engels történész.

Az idei fesztiválra előzetesen megvásárolt belépőjegyek automatikusan érvényesek lesznek a 2021-es Brain Bar rendezvényére, vagy 30 napon belül visszaválthatók. Minden további információ megtalálható a fesztivál honlapján.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!