Dél-Budapest ipari központja, a Csepel-sziget 200 hektáros gyártelepének mintegy húsz helyszínét lehet megtekinteni június 29-én és 30-án a Nyitott Gyárak Hétvégéje sorozat keretében.

A Csepel Művek egykor az ország legnagyobb egybefüggő ipari komplexuma, ma pedig egyedülálló cégek közössége, amelyek több mint száz éve szolgálják ki a különböző magyar és nemzetközi ipari igényeket. Mai külalakján, az egykori gyárváros településszerkezetén és vállalati kultúráján leginkább a rendszerváltás utáni privatizációs hullám hagyott nyomot, amely számos kis- és középvállalatra aprózta szét a korábbi szocialista nagyipart. A 240 hektáros területen létrejött sajátos hangulatú világban ma több mint 400 tulajdonos és több száz bérlő található az egyszemélyes műhelyektől a több milliárdos nagyvállalatokig. Ezek között megtalálhatók a korábbi mammutvállalatok (pl. Csepel Művek Egyedi Gépgyár) jogutódai, az eredeti tevékenységek alá bedolgozó vagy azokat kiegészítő ipari, kereskedelmi vagy logisztikai szolgáltatást nyújtó vállalkozások, és az eredeti ipari tevékenységtől teljesen független kreatív, szolgáltató és szórakoztató ipari cégek is. Így láthatunk Vörös Csepel helyett ma CSR-t, gépgyártás mellett filmdíszletet, bio termékeket és kreatív ipart, műhelyek mellett műtermeket, vagy a Csepel kerékpárcsalád mellett itt összeszerelt Bubi-közbringa rendszert. A terület utcanevei mint a Bronzöntő, a Csőszerelő, az Öntöde, az Esztergályos, a Mázoló vagy Tekercselő nevükben ma is tükrözik az ipari munka egykori folyamatait és térbeli rendszerét.

Bár úgy tűnhet, hogy a Csepel Művekben megállt az idő, a főváros déli városrészei a következő évek legdinamikusabban átalakuló területei lesznek. Ez egyedülálló esélyt teremt a Művek szereplőinek arra, hogy új, helyi erőforrásokra épülő jövőképet megfogalmazva a hatalmas ipari és kulturális örökséget a gazdasági fejlődés és a városrész megújulásának alapjává tegyék.

A programot szervező Kortárs Építészeti Központ Alapítvány (KÉK) közleménye szerint a Csepel Művek egykori üzemei, ipari létesítményei a múltat és az elmúlt évtizedekben betelepült helyi tevékenységeket is bemutatják a kétnapos rendezvény keretében.
A Csepel művek eredeti profilját megtartó vállalkozások mellett a területen egyre több a szórakoztató- és kreatívipari szereplő, így a hétvége programjában szabadulószoba és szobrászműhely látogatásra, de akár DJ képzésre is fel lehet iratkozni. A fesztivál a KÉK közismert Budapest100 projektjének módszereit viszi tovább. A gyártelep ipari építészetét, ipartörténetét, a magán és közösségi emlékeket gyalogos séták, biciklis túrák és hangfelvételek mentén lehet felfedezni és szakmai beszélgetéseken továbbgondolni.

Az épületekben régi és új korok együttéléséről lehet közvetlen benyomást szerezni olyan változatos funkciójú terekben mint a Májer Kft.-hez tartozó légoltalmi pince, az Erőmű turbinacsarnoka vagy a Flansch-Tech Kft. hatalmas üllőkön munkáló kovácsműhelye. Az anyagvizsgálóban szakító- és fárasztóvizsgálatok elvégzéséhez asszisztáló közönséget, a Csepel Zrt. előtti Sóhajok hídjához pedig kerékpárflotta-tesztelőket várnak.